Megjelent az FMCG-piac 2017. évi kereskedelmi toplistája

Dátum: 2018. 06. 04. 15:01

A Trade magazin immár hagyományosan június első munkanapján publikálja az FMCG-kereskedők toplistáját. A tavalyi év szép eredményeit tükrözik a most megjelent adatok is, és a diszkontok sikerét igazolja, hogy egy helyen sorrendváltozás is történt. A toplistán összességében minden lánc növelni tudta bevételét az előző évihez képest.

„Ismét egy sikeres évet hagytunk a hátunk mögött 2017-tel” – értékelte az adatokat Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin főszerkesztője. – „Nemcsak az ország teljesített jól, amit a GDP mutat, de az FMCG-szektor egésze is. Szinte minden ágazatban növekedést mutatnak a számok, ez köszön vissza a kereskedelmi adatokban is. A fogyasztás emelkedése, a bizalmi index kimagasló értéke, a növekvő bérek és a munkanélküliség csökkenése mind kezd elkényeztetni bennünket. De hogy mégse csak örömök jutottak, arra bizonyosságot ad, hogy ma is nap mint nap küzdünk a munkaerőhiány egyre súlyosabb helyzetével – amelyre a technológiai fejlesztések nem mindenhol és nem minden cég számára nyújtanak jövőbeli megoldást.”

Az előírások mellett ez a munkaerőhiány is nagymértékű béremelést kívánt meg a cégektől tavaly az FMCG-szektorban is. Ez az elvárás ugyanakkor nehéz helyzetet teremtett a kisebb cégeknél, a kevés alkalmazottal dolgozó kisboltok esetében. Az alacsony infláció és az újabb csökkentett áfájú termékkörök tovább fehérítették az élelmiszer-gazdaságot. Az élelmiszeripar sikeresen jutott a korábbiaknál több EU-s pályázati támogatáshoz, amit sokan termelésmodernizálásra, kapacitásbővítésre és termékfejlesztésre fordítottak.

A forgalmat tekintve ismét a diszkontok és a drogériák tulajdonosai veregethetik meg leginkább cégvezetőik vállát. Sikereiket támogatja, hogy igen szép számmal nyílt diszkont tavaly, a drogériák pedig erőteljesen bővítették vegyi és kozmetikai kínálatukat élelmiszerekkel. Ugyanakkor nagy fejlődést mutatnak a benzinkutak, és bővítik a láncok forgalmát a shopok, de ne feledkezzünk meg az online vásárlás térnyeréséről sem – és itt most forgalmat értékelünk, nem nyereséget, hiszen tudjuk, hogy a költségek is jelentősen növekedtek e szegmensben. Mivel a vásárlási gyakoriság növekszik, a kosárértékek picit alacsonyabbak lettek, de összességében nőtt az érték. Ez részben indokolja a hipermarketek piaci részarányának csökkenését, és azt, hogy ők is kisebb alapterületű, nem városszéli boltnyitásokkal bővültek, és teszik ezt továbbra is számtalan, vásárlást könnyítő szolgáltatással együtt. És bár a kisboltok száma tovább csökkent, egy boltra vetített forgalmuk nőtt, szép eredménnyel. Ők modernizációval és vásárlóik hűségét fokozó szolgáltatásokkal menekülnek előre, fejlesztéseik fókusza a hatékonyság növelése lett. A szupermarketek igyekeznek valóban „szuperek” lenni: nagymértékű boltfelújítási láz és a választék mélyítése látható ebben a típusban.

A fogyasztók oldaláról jellemző volt tavaly a feljebb váltás a kategóriákban, a prémium márkák iránti kereslet növekedése és persze az egészséges életmódra való még fokozottabb figyelem, amely ma már az innovációk egyik fő motorja. Ez együtt jár azzal, hogy a tudatosabb vásárló már valóban tájékozott, és igényesebben közelíti meg a választásait. Már nem feltétlen elégedett egy promócióval mindenáron, és bár még mindig az árkedvezményt értékeli legtöbbre, megteheti, hogy promóción kívül is vásárolja kedvenc márkáját.”

„Minden okunk megvan, hogy higgyünk az idei évben is. A tempót senki nem csökkentette, és a vásárlói kedv is tartja magát. Bízzunk benne, hogy jövő ilyenkor ismét szép számokat tudunk majd mutatni, és mindenki bővülésről, hatékonyságnövelésről és nagy tervekről számol be” – zárta gondolatait a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője.