Már csak néhány nap: Badacsony New Yorkban április 5-én!

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 29. 11:25

A Badacsonyi Borvidék színe-java ismét egy emberként mozdul meg és mutatkozik be a „Világ Legszebb Kávéházában”, az impozáns New York Palotában. Badacsonytomaj, a borvidék központja éppen 30 évvel ezelőtt nyerte el a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa” kitüntető címet. Idén erre a díjra esik a fókusz: előtérbe kerülnek a muzeális borok, a badacsonyi borászaink személyesen töltik a friss és régi évjáratok nagy borait szakmai partnereik és a borkedvelők poharaiba.

badacsony

Kitűnő alkalom ez, hogy az érdeklődők megismerhessék a helyi termelőket, a borász szakma kiemelkedő képviselőit, kérdéseikre közvetlenül tőlük kapjanak választ. A kisebb borászatoktól a legnagyobbakig, a kézműves termelőktől a nagy pincészetekig mindenki jelen lesz, hogy az általuk kínált válogatott borok kóstolása, és a velük való beszélgetés által elevenedjen meg a Badacsonyi borvidék hangulata. A kóstolón résztvevő borokat egy borászokból álló bizottság vakkóstoló során előminősíti, annak érdekében, hogy a rendezvény vendégei kizárólag a borvidéki kínálat legjavával találkozzanak.

„A 30 éves jubileum kapcsán döntöttünk úgy, hogy idén pincéink rejtett kincseit, többek között muzeális borokat mutatunk be” – mondta Váli Péter elnökségi tag, a szervező Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület részéről, akik a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület borászainak aktív közreműködésével szervezik meg a borvidék bemutatkozását.

Kóstolt már 1967-es évjáratú Kéknyelűt? 1978-as Furmintot? Esetleg héjon áztatott Szürkebarátot? A legtöbb borkedvelőnek talán soha nem adatik meg a lehetőség, hogy igazán ritka, muzeális vagy különleges technológiával készült borokat kóstolhasson. Itt a lehetőség, hiszen az idei Badacsony New Yorkban rendezvényen a borvidék legkiválóbb, fogalomban lévő borai mellett a mesterkurzusok számos új élményt kínálnak, melyek borsorát három nagyszerű szakember, Szőnyi Attila (NÉBIH), Szabó Tamás (Gault & Millau) és Kovács András (Borrajongó) segítségével választották ki a kiállító borosgazdák.

16.30-18.00 Érettségi vizsga – Régi évjáratok kóstolója Fiáth Attilával

Előadó: Dr. Fiáth Attila MW aspiráns, egyetemi docens

1. a’Capella Szőlőbirtok – Olaszrizling 2011

2. Nyári Pince – Kéknyelű 2010

3. Bakó Ambrus – Olaszrizling 2009

4. Villa Tolnay Borház – Rajnai rizling 2006

5. Szent György Pince – Furmint 1978

6. NAIK Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet – Kéknyelű 1967

7. Németh Pince – Napsugár 2006

18.30-20.00 A badacsonyi-auvergnas-tól a Szürkebaráton át a Pinot grigio-ig…

Nemzetközi szőlőfajták Badacsonyban I.

Előadó: Sánta Zoltán, WSET CE, DipWSET (AIWS), borakadémikus

1. Laposa Birtok – Szürkebarát (Pinot) 2016

2. Bakó Ambrus – Szürkebarát 2016

3. Horváth Pince – Szürkebarát 2016

4. Borbély Családi Pincészet – Szürkebarát 2015

5. 2Ha Szőlőbirtok – Szürkebarát 2015

6. Válibor – héjon áztatott Szürkebarát 2015

7. Első Magyar Borház-Szeremley Birtok – Szürkebarát 2015

8. NAIK Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet – Szürkebarát 2015

15 és 16 óra között a szakmai partnereket, 16 órától minden borkedvelőt vár az exkluzív kóstoló, mindössze 5.900 forintért. A mesterkurzusok ára 3.900 illetve 2.900 forint.

A helyszínen már csak korlátozott számban lehet belépőt vásárolni 6.900 forintos áron. Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra április 3-ig lehet elővételben vásárolni a www.kostolo.badacsony.com oldalon. Facebook esemény: http://www.facebook.com/events/1956363104597949/

Szeretettel várják Önt is Badacsony borászai!

Kapcsolódó cikkeink