Mangalica fesztivál Debrecenben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 04. 13. 11:12

Megkezdődött a kilencedik alkalommal megrendezett mangalica fesztivál Debrecen főterén, a Református Nagytemplom előtti Kossuth téren.

Tóth Péter, a szervező Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének (MOE) elnöke az MTI-nek elmondta: egyesületük stabilan gazdálkodik, s tavaly megalakította nemzetközi divízióját is. Utóbbi azt jelenti, hogy elsősorban Kárpát-medencei gazdák, de japán, USA-beli, kanadai, svéd és portugál tenyésztők is csatlakoztak az egyesülethez.
Hazánkban mintegy 250 mangalica-tenyészet van, a regisztrált tenyészkocák száma pedig eléri a tízezret, A tenyésztők zöme családi gazdaság, átlagosan 40 kocát tartanak, de van mintegy 150 tenyésztő, aki 10-20 közötti kocaállománnyal kiegészítő tevékenységként foglalkozik az állattartással – ismertette Tóth Péter.
Hozzátette: mintegy ötvenre tehető a közepes, integrátori szerepet is betöltő farmergazdaságok száma, s 4-5 olyan nagyüzemi gazdaság van, ahol 300-600 közötti kocaszámmal főként exportra termelnek.
Tóth Péter elmondta azt is, hogy a hajdúnánási önkormányzat szerepvállalásával, a MOE és a Földművelésügyi Minisztérium segítségével, a Debreceni Egyetem mezőgazdasági és élelmiszeripari karának tudásbázisán elkezdődött a fekete mangalica fajta-rehabilitációs génmegőrzési program, aminek eredményeként a már húsz éve kihaltnak nyilvánított állatfajtát sikerült újraalkotni.
Ez egy hosszú távú fejlesztési program, de az első fekete mangalicákat – a szőke, a vörös és a fecskehasúak mellett – már megtekinthetik az érdeklődők a debreceni mangalica fesztivál élőállat-bemutatóján – fűzte hozzá a szakember.
A három napos fesztivál látogatói helyben sült egész malac és frissen sütött tepertő mellett frissen készült mangalica ételek közül is válogathattak. A klasszikus – hurka, kolbász, tarja, hagymásvér – ételek mellett mangalica street food azaz könnyen, gyorsan, akár kézből is fogyasztható mangalica menü is készült Debrecenben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink