Május elejétől új kereskedelmi igazgató a Pek-Snacknél

Dátum: 2018. 05. 16. 11:20

Molnár Gábor a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szerzett közgazdász diplomát pénzügyi- és számviteli szakirányon, valamint idén végez a Szent István Egyetem MBA szakán. A szakember pályafutását a Johnson&Johnsonnál kezdte. Ezt követően területi vezetőként, key account managerként, field sales managerként dolgozott a Kaisernél és a Dunapronál.

Jelenlegi pozícióját megelőzően a Soós Tészta kereskedelmi igazgatójaként a vállalat partnerkapcsolataiért és értékesítési folyamataiért felelt, ahol sikeres három évet töltött el.

Az új kereskedelmi igazgató feladata a fagyasztott pékáruk gyártásával foglalkozó vállalatnál a dinamikus növekedés fenttartása és a partnereik számára is jövedelmező franchise rendszer biztosítása. Személyével nemcsak a kereskedelmi csapat erősödik, de marketing szemléletével a márka ismertségének növelése illetve a vásárlói élmény fokozása is várható.