Magyarország lesz a házigazdája jövőre a turizmus világnapjának

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 09. 12. 10:49

Budapest lesz a házigazdája 2018-ban a turizmus világnapjának az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) keddi döntése értelmében – közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő, aki részt vett a szervezet kínai ülésén.

Ujhelyi István az MTI-hez is eljuttatott közleményében kiemelte: személyesen kezdeményezte korábban, hogy Magyarország pályázza meg az esemény rendezési jogát, a döntés azonban a teljes magyar turisztikai szektor sikere is.

A képviselő az EP közlekedési és turisztikai szakbizottságának alelnökeként vett részt a kínai Csengtuban rendezett világtalálkozón, ahol ő tartotta az egyik nyitóelőadást.

A közlemény szerint a rendezvényen százötven ország több mint ezer diplomatája, szakminisztere és közel ötezer turisztikai szakembere volt jelen.

A turizmus világnapjának idén Katar, jövőre Magyarország, 2019-ben pedig India ad majd otthont.

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus világnapját. (MTI)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink