Magyar siker: Az akvakultúra-források egyötöde az édesvízi halaké lesz

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 05. 17. 11:10

A halászati politika költségvetése várhatóan négy százalékkal csökken az új költségvetési ciklusban, de az édesvízi haltermelés támogatási szintje emelkedni fog – olvasható az agrarszektor.hu-n. Erdős Norbert EP képviselő sikeresen lobbizott Brüsszelben.

Számos tagállamban – köztük a tenger nélküli országokban, mint például Ausztria, Luxembourg, Csehország, Szlovákia és Magyarország – elterjedtek az extenzív polikultúrás és pontyos tógazdaságok, amelyek alapvetően gabonabázisú takarmányozást folytatnak. Ezek agroökológiai hatása egyértelműen pozitív, hiszen jelentős ökoszisztéma szolgáltatásokat biztosítanak, és európai jelentőségű élővilágot tartanak fenn. A halastavak pihenő-, táplálkozó- és költőhelyet jelentenek a vonuló és vándormadaraknak, illetve a hazai vizekhez kötött faunának. Továbbá az ilyen típusú tógazdaságok visszaszolgáltatják az általuk használt vizet, általában jobb minőségben, mint amikor kivették azt. Mivel az édesvízi akvakultúra teljesítménye az összeurópai ágazat húsz százalékát teszi ki, ennek az uniós támogatások arányában is meg kell mutatkoznia.

Mi vár a magyar agráriumra 2018-ban és azután? Milyen kihívást jelenthet a magyar húsiparban az afrikai sertéspestis? Mennyi támogatást fizetnek ki a Vidékfejlesztési Programban? Mire számíthat a szójaágazat 2018-ban? Mit tartogat a gabona-és takarmánypiac számára az idei év? Ha választ akar kapni a hazai agrárium legfontosabb és legaktuálisabb kérdéseire, regisztráljon a Nyugat-magyarországi Agrárfórumra, ahol az elsőrangú szakmai program mellett a kiváló kapcsolatépítési lehetőségeké a főszerep.

„Az Európai Parlament végre elismeri, hogy az édesvízi akvakultúra jelentősen hozzájárul az európai polgárok minőségi és egészséges hallal történő ellátásához, ezért megfelelő mértékű finanszírozásra van szükség. Magyar siker, hogy az elfogadott szöveg kimondja: az akvakultúrára szánt uniós fejlesztési pénzek egyötödét az édesvízi haltenyésztésre kell fordítani”
– jelentette ki Erdős Norbert EP-képviselő a Halászati Bizottság szavazását követően. Így az édesvízi akvakultúrát segítő uniós források nagysága a jövőben növekedhet annak ellenére, hogy az új uniós költségvetési javaslatban körülbelül négy százalékkal csökkentenék a halászati politikára szánt összeget. „Sikerült meggyőznöm a képviselőtársakat, hogy az uniós akvakultúra ágazatra a jelenlegi 1280 millió euró helyett körülbelül másfélszer magasabb költségvetésre lenne szükség” – tette hozzá a fideszes politikus.

A magyar érdekeknek megfelelően a jelentésbe bekerült az is, hogy az édesvízi akvakultúrára a tengeri akvakultúrától eltérő, egyedi környezeti fenntarthatósági szabályok vonatkozzanak. Erdős Norbert hangsúlyozta, hogy az édesvízi akvakultúra tartási, takarmányozási és szaporítási gyakorlata teljesen különbözik a tengeritől, ezért igényel eltérő szabályokat. A néppárti képviselő üdvözölte, hogy az EP jelentése a jövőre nézve is fontosnak tartja az akvakultúrához kapcsolódó kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység fokozott uniós támogatását, különös tekintettel a gazdasági fenntarthatóságot és a nemzetközi versenyképességet érintő területekre, mint például az energia- és erőforrás-hatékonyság, a biológiai alapok fejlesztése vagy magasabb szintű ökológiai szolgáltatások nyújtása. (agrarszektor.hu)

Kapcsolódó cikkeink