Magazin: Üljünk be kint! – Teraszbútorkörkép

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 05. 24. 07:32

A teraszbútorral takarékoskodni hosszú távon nem kifizetődő. Bár már hazai vendéglátós sem feltétlenül az ár alapján dönt, választását sokszor még mindig a tőkehiány határozza meg. Dizájn, trendek, termékelőnyök – körképünkben ezekről kérdeztük a piac három nagy szereplőjének képviselői.

Uljunk be kint 4

Uljunk be kint 3

Uljunk be kint 2

Uljunk be kint 1

A divatot a teraszbútorok területén egyértelműen az olaszok diktálják – állítja Bakos-Tóth Gabriella, a Coninvest Kft. bútorüzletág-vezetője –, szinte biztosra vehető, hogy amilyen újdonságokat a milanói iSaloni kiállításon bemutatnak, az lesz a következő év trendje. A világ különböző részein dolgozó dizájnerek egy csoportja dönt; azt például, hogy mik az aktuális divatszínek, már januárban „kiadják”. Az elmúlt néhány év pasztelltúlsúlyát az erős, feltűnő pirosak, sárgák, zöldek követik.

A gazdagabb országokban a kicsit is előkelőbb teraszokon csak fémszékeket lehet látni: szépek, tartósak, praktikusan párnázhatók – ezek váltják a nagyon elterjedt polirattan bútorokat. Itthon a vendéglátósok nagy hányada alacsonyabb büdzséből gazdálkodik, így még mindig sokkal többet adunk el fröccsöntött design bútorokból, ám ezekkel is lehet hangulatos, modern teraszt kialakítani. A gyártók igyekszenek a műanyag bútorokat úgy terveztetni, hogy azok illeszkedni tudjanak a természetbe vagy a történelmi környezetbe: a beszédes nevű Dome szék támlája például kupolára emlékeztet.

Mezőfi Melinda, az Alex Fémbútor Kft. hotel-gasztro üzletágvezetője is az olasz piacot tartja iránymutatónak.

– A legnevesebb olasz gyártók bútorait mi is forgalmazzuk. Idén a pasztell árnyalatok divatosak – véli a szakember –, másik trend a modern, designszékek és -asztalok térhódítása a klasszikus vonalúakkal szemben; a kereslet is ezekre mutatkozik nagyobbnak. Ugyancsak határozott változás, hogy a terasztulajdonosok a fogyasztóknak szánt bútorokat is szívesen használják. Általában a gyártók széles alapanyagkészlet felhasználásával dolgoznak, így nagyon sokféle stílus, alapanyag van használatban.

Tapasztalataink szerint a vendéglátósok kiemelten fontosnak tartják a terasz megfelelő berendezését, ami a hely stílusát is alapvetően meghatározza. A bútoroknak a környezeti hatásoknak is ellen kell állniuk, ez szintén lényeges szempont a vásárláskor, akárcsak a rakásolhatóság. A legtöbb vásárló tudatos és határozott elképzeléssel érkezik hozzánk, azonban az egyeztetéseket, anyagminta-bemutatásokat követően – a szakmai tanácsok figyelembevételével – jó néhányan változtatnak döntésükön.

– Néhány éve már az élénk és változatos (piros, zöld, kiwizöld, sárga és a kék) színek uralják a teraszokat – húzza alá Pap Géza, az Impala Bútorkereskedő Kft. ügyvezetője –, de az üzemeltetők szerencsére a divat mellett a praktikusság és a hasznosság szempontjait is figyelembe veszik. 2017-ben a kék és zöld árnyalatai jelentik az igazi trendet, amelyek a vendégek nyugalmát és a természetközelséget szolgálják. Jellemző az alumínium kerti bútorok és az olyan kültéri bútorok előtérbe kerülése is, amelyek kevés odafigyelést, karbantartást és könnyű mozgathatóságot tesznek lehetővé. A szemre is tetszetős „lyukacsos” műrattan vagy műanyag székek a futó nyári záporok vizét átengedve hamar felszáradnak. Emellett kiválóan szellőznek alulról is, ami egy kánikulai napon nagy előny. Kiemelt trend, hogy a nagyobb bútordarabok kül- és beltéren is egyaránt megállják a helyüket, mert egyre jobban elmosódnak a kinti és a benti terek határai. Ügyfeleink tapasztalt, rutinos vendéglátók, sokan úgy jönnek hozzánk, hogy van elképzelésük és körülbelül tudják, mit szeretnének. Azt várják tőlünk, ami a mi dolgunk: segítsünk az elképzelések megvalósításában.

– Dizájn tekintetében évekkel le vagyunk maradva Nyugat-Európától – értékel
Bakos-Tóth Gabriella –, nálunk a vendéglátóhely kialakításának többnyire utolsó eleme a bútorozás, ott húznak a végén a költségekből. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy az idősebb vendéglátósok számára nehéz az átállás, gyakran a rendszerváltás előtti emlékek, reakciók jönnek elő belőlük választáskor. Pedig üzleti szempontból is fontos a jó terasz: vonzza a vendéget. Nagyon fontos a dekoráció és a megvilágítás; hangulatot kell teremteni! Jelentősége van emellett az árnyékolásnak, a bútorok színének (mert a sötétek felforrósodhatnak), a könnyű száradásnak eső után, de érdemes odafigyelni a párnák rögzítésének módjára is. A kínálatunkban mindenféle közületi bútor megtalálható, strapabírásban, árban, kivitelben különbözőek, de csak minőségi és európai gyártmányú bútorokkal foglalkozunk.

– A neves bútorgyártók termékei mellett a különleges feladatokhoz az Alex Bútor – széles spektrumú alapanyagkészletére építve – acél, horganyzott, krómozott és alumínium fémvázakkal, kárpitos és asztalos termékekkel, elektrosztatikus porfestéssel, bútorlap, tömörfa és CNC megmunkálással gyárt egyedi igényeknek megfelelő termékeket is – mondja Mezőfi Melinda. – Azzal, hogy dizájnereink és mérnökeink közreműködésével minden igényt ki tudunk szolgálni, a vevőket is inspiráljuk egyéni terveik, ötleteik megvalósítására. Törekszünk arra, hogy a nemzetközi trendeknek megfelelő termékek megjelenjenek kínálatunkban. Úgy vélem, jó és megtérülő döntés, ha a teraszok működtetői a vendégek igényeinek sokféleségét alapul véve többféle széket választanak, hiszen például a karfás és karfa nélküli székek sem egyformán komfortosak mindenki számára. Kínálatunkat napernyőkkel is bővítjük.

– Tapasztalatunk szerint – hangsúlyozza Császár Margit, az Impala Bútorkereskedő Kft. áruházvezetője – az elégedett vásárló számára a minőség, a trendi jelleg és az egyediség is érezhetően fontos kritérium vásárláskor. Két karakteres vonalat követünk. Az egyik a természetes anyagok és a természetesség, ezért a fa, teak-fa visszatérése számunkra öröm, hiszen a természet közelségét akár úgyis érezni, hogy még a szék karfája is valóban valódi fával burkolt és nem fémmel érintkezünk. A másik karakteres tendencia a műanyag bútorok felvállalt „műanyagsága”. A kültéri műanyag bútor nem akar valami más koppintása lenni, hanem kihasználja a technológia adottságait.
A teraszbútorok garanciaideje 1 év, cseréjük nagyban függ a forgalomtól, a használat típusától és a hely stílusától is. Megfelelő kezelés, ápolás mellett hosszabb időre kitolható a termékek használata.

Kapcsolódó cikkeink