Magazin: Zöldülő csomagolási trendek

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 02. 10. 07:37

Gyors ütemben fejlődik a csomagolóipar. A felhasznált anyagok nemcsak könnyebbek és erősebbek évről évre, de a szigorú környezetvédelmi szabályozásoknak is megfelelnek. Mindeközben kielégítik a megnövekedett fogyasztói elvárásokat, a termelő cégek és az üzletek egyedi igényeit.

zoldenergia

Hopka Imre, Wanapack Papírfeldolgozó Kft. ügyvezető igazgatója szerint a jelen idők kihívása a lehető legalacsonyabb súlyú dobozzal – termékdíj és környezeti tudatosság miatt – elérni a legkedvezőbb funkcionalitást a legtetszetősebb módon a legjobb áron:

– A Wanapack Kft. negyedszázados múltra tekinthet vissza, és a csomagolástechnika területén elsősorban a gyűjtődobozok és a vevői termékek „testreszabott” hullámdoboz-csomagolási megoldásai jellemezték. Ma is ez a fő profil, azaz az élelmiszeripar, kozmetikai ipar, háztartási vegyipar, bor- és egyéb italcsomagolások innovatív megoldásokat is kívánó, hiteles beszállítója a cég. Mostanára kiterjedt a termékprofil is, és a színes, egyedi dobozok, de a stretch és zsugorfóliák, térkitöltők, nyomtatott lezáró szalagok is megtalálhatók a palettán.

Kiemelte, hogy a papírok nemesítésével és különböző kombinációk alkalmazásával mára már olyan hullámdobozok is létrejöttek, amelyek vízállóak, olajállóak, zsírállóak és újrahasznosíthatóak is egyben. Illetve megfelelnek az élelmiszerekkel való érintkezés szigorú normáinak is:

– Azon kevesek közé tartozunk, akik ilyen különleges terméket gyártanak. A termékdíjtörvény létrejötte és annak folyamatos harmonizációja volt a legnagyobb változás az elmúlt időszakban. A törvény hosszú távú kedvező hatása vitathatatlan– állapítja meg Hopka Imre. – Olyan lehetőségek elterjedését is jobban támogathatja, mint például a Wanapack által is forgalmazott komposztálható catering, az eldobható tányérok, evőeszközök és poharak, hulladékzsákok.

Felelős gazdálkodás

Katona Iván, az Sz. Variáns Kft. értékesítési vezetője elmondta, hogy cégük kizárólag papír alapanyagú, 100%-ban újrahasznosítható csomagolást gyárt:

– Az alapanyag eredetét tekintve nagy mennyiségben használunk fel újrahasznosított papír, karton alapanyagokat. Azokhoz az alkalmazásokhoz pedig, ahol új papírra van szükség, az FSC vagy PEFC származás igazolása garantálja, hogy az alapanyag felelős erdőgazdálkodásból származik. A legújabb fejlesztésünk, hogy automata gépsorral készítünk prémium minőségű ajándékdobozokat, úgynevezett „rigid box” csomagolást. Ezzel nagy mennyiségben nagyon kedvező áron elérhetővé válik egy olyan termékcsomaglás, amely korábban csak prémium kézműves termékekhez volt megvalósítható. Ez új lehetőséget jelent például az édességek csomagolásához vagy bármely olyan termékhez, melyet a fogyasztók ajándékozás céljára vásárolnak. Másik fejlesztésünk az értékesítést, marketinget támogatja: automatizálva kedvezőbb áron készítünk egyedi cég- vagy termékarculattal ellátott irodai eszközöket. Ilyen például a gyűrűs mappa, termékminta-katalógus vagy felírótábla.

Katona Iván úgy látja, hogy az igényesebb papíralapú csomagolásokra való igény várhatóan továbbra is nőni fog. Cégük jól megalapozott, stabil fejlődést tervez:

– Gyakran keresnek meg minket olyan feladattal, melyre a partner meglévő beszállítói nem találják a megoldást. Ilyenkor többnyire valóban nagy kihívásról van szó, melynek a szakmai tapasztalatunk segítségével, sokszor egyedi technológiával vagy különleges alapanyagokkal felelünk meg.

Bővülő teljesítmény

Ifj. Keskeny Árpád, a Keskeny és Társai 2001 Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a különböző cégek ügyviteli nyomtatványainál már régebben is érezhető volt a környezetvédelem szempontjai szerinti alapanyag-választás, pl. újrahasznosított papír- vagy fatartalmú, fehérítésmentes papírok használata:

– A natúr hatás divat is lett, amellett, hogy környezetbarát. A műanyag csomagolásokat folyamatosan cserélik papíralapúra, és sok dobozról eltűnik az ablakfólia is. Mindez azt mutatja, hogy megrendelőink is felelős gondolkodással terveznek. Környezettudatos nyomdaként a mi feladatunk, hogy biztosítsunk megfelelő anyagokat és olyan gyártási technológiát, amely minden igényt kielégítően támogatja az ügyfelek környezetvédelmi törekvéseit. Szolgáltatásaink közül kiemelném a nyomtatást cold-foil technológiával (felülnyomtatható ezüstfólia), mely Magyarországon jelenleg csak nálunk érhető el, valamint az ételes-, salátástálcák és -dobozok gyártását.

Az igazgató elmondta még, hogy 2017. január elejére várhatóan befejeződik a nyomdaüzem nagyszabású bővítése, mely további fejlesztéseket, új gépek beüzemelését és egyben kapacitásnövekedést is jelent.

Időben is megtakarítás

Kampós Jenő, a Tetra Pak Hungária Zrt. key account igazgatója szerint a Tetra Pak egyik nagy előnye, hogy a csomagolóanyagok mellett integrált feldolgozó- és töltőberendezéseket, valamint ezekhez kapcsolódó műszaki szolgáltatásokat kínál élelmiszer-feldolgozó üzemeknek:

– A folyamatos fejlesztések során egyik legfőbb szempontunk partnereink üzemeltetési költségeinek csökkentése. A töltőgépeknél nemrég vezettük be az eBeam néven ismert új sterilezési technológiát, amely elektronok alkalmazásával fertőtleníti a csomagolóanyagot, ami kiváltja a hidrogén-peroxid alkalmazását, ezzel komoly költségmegtakarítást jelenthet az üzemeknek. Emellett kifejlesztettünk egy olyan új pasztörizálási eljárást, az úgynevezett „OneStep” tejfeldolgozási technológiát, amely az UHT tej feldolgozását egyszerűsíti és 90%-kal csökkenti időigényét. Ügyfeleinknek karbantartással és műszaki képzésekkel segítünk teljesítményük javításában, költségeik optimalizálásában. Termékfejlesztési és marketingszolgáltatásainkkal pedig versenyképességük megőrzéséhez, piaci innovációikhoz nyújtunk támogatást. Csomagolóanyagaink a formák, űrméretek és nyitási megoldások kombinációja révén több mint 7000 változatban érhetők el, ezen belül egyre nagyobb mértékű a megújuló alapanyagok használata. A csomagolásaink legnagyobb hányadát adó papírréteg már 100%-ban FSC® (Forest Stewardship Council®) tanúsítású erdőgazdálkodásból és egyéb, ellenőrzött forrásból származik. Illetve már elérhető a 100%-ban megújuló alapanyagokból készülő Tetra Rex® csomagolás is, amit nagyon pozitívan fogadott a nemzetközi piac.

Térhatású tervezés

Tóth Zoltán, az STI Petőfi Nyomda Kft. termékfejlesztési csoportvezetője a szolgáltatásaik kapcsán elmondta:

– A karton, illetve hullámkarton-csomagolások fejlesztésekor a prototípus készítésén felül már a tervezés korai szakaszában készítünk 3 dimenziós virtuális számítógépes modellt. Ezzel a lehetőséggel a jóváhagyási folyamatokat is jelentősen fel tudjuk gyorsítani, hiszen a designer kollégák elképzeléseit egy e-mailben át tudjuk küldeni megrendelőinknek. Amennyiben a koncepció elnyeri a vevőnk tetszését, természetesen küldünk később makettet is a termékről. Szinte minden csomagolás tervezése egyedi eset. Még a standard megoldások esetében is folyamatosan adódnak az egyedi megjelenést igénylő nyomtatási eljárások vagy éppen a konstrukció kisebb-nagyobb módosítása. Előfordul olyan igény is, amikor aránylag kisméretű termékhez kell terebélyesebb, több információ hordozására is alkalmas prémium csomagolást előállítani. Bár Németországban már van olyan törvény, amely előírja, hogy élelmiszer-csomagolás esetében a csomagolás térfogata több mint 30%-kal nem haladhatja meg a becsomagolt áru térfogatát. A termékfejlesztés szempontjából elsősorban a további, még komplexebb szoftveres fejlesztésben látom a jövőt. Illetve a teljes nyomdai folyamatok integrálása emelheti tovább hatékonyságunkat és kreativitásunkat, amelyen számtalan világcég mellett, mi házon belül is dolgozunk.

Könnyű kezelhetőség

Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatója szerint egy „modern” csomagolásnak az FMCG-szektorban is egyidejűleg rövid idő alatt polcra helyezhetőnek, erős marketingeszköznek és környezetbarátnak kell lennie:

– A fenti elvárásokra a Rondo megoldást nyújt a vevőre szabott fejlesztési konstrukciókkal, magas minőségű flexo és ofszet nyomtatási technológiákkal, valamint speciális ragasztási eljárásokkal. A csomagolások fő szempontjainak tökéletes összhangja jelenik meg az úgynevezett Twin Box konstrukciókban, amivel jelentős előnyhöz juttatjuk partnereinket a csomagolási folyamat, az árufeltöltés, valamint az eladások ösztönzése tekintetében. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a termékeink mellett átfogó tanácsadást is nyújtsunk partnereinknek. A folyamatos beruházások célja, hogy mielőbb alkalmazzuk az új fejlesztéseket, mint például a „D hullám” bevezetése, amely jelentősen csökkentheti a logisztikai, raktározási és anyagmozgatási költségeket.

Az igazgató kiemelte, hogy FSC tanúsított cégként már a bejövő alapanyagaikat is ellenőrzött forrásból szerzik be:

– Élelmiszercsomagolás-gyártóként kiemelten fontos tényező az élelmiszerláncban való felelős részvétel. Ügyfeleink elvárják ennek nyomon követhetőségét. Jelentősen módosultak a minőségirányítási (MSZ EN ISO 9001:2015) és környezetirányítási szabványok (MSZ EN ISO 14001:2015), amelyek fontos minősítést adnak a vállalatoknak. Cégünk 2016 májusától már érvényes tanúsítással rendelkezik a két új szabvány tekintetében.

Díjazott megoldások

Mattyasovszky Hedvig, a Metsä Board Hungary Kft. sales directora elmondta, hogy a cég, Európa vezető hajlított dobozkarton gyártója, kizárólag friss farostokat használ termékeihez:

– A pehelysúlyú kartonpapírjaink úgy lettek kifejlesztve, hogy tökéletesen megfeleljenek a fogyasztási cikkek csomagolásához, és természetesen a kiskereskedelem, illetve „food service” szolgáltatások minden igényét is kiszolgálják termékeink. Friss, nyomon követhető erdei rostokat használ a cég az északi erdőkből. Arra is nagy hangsúly fektetünk, hogy kizárólag megújuló forrásokat használjunk a nyersanyagaink beszerzéséhez.

A cég számára a 2016 Pro Carton ECMA Awards hihetetlenül sikeresen alakult:

– Három olyan karton is díjat nyert, mely a mi friss rostokból készült hullámkartonunkat használja. Az elnyert díjak között szerepel a Carton of the Year elismerés is, melyet My. Von Erl kapott.

A Metsä Board a digitalizálás irányában látja a jövőt:

– Úgy hisszük, hogy szélesíteni kell a rálátást a teljes értékesítési láncra a dizájn megtervezésétől a dobozkészítésig. A digitális nyomtatás folyamatosan és nagy tempóban fejlődik, mely a hibrid megoldásoknak köszönhetően egyre hatékonyabban, egyre magasabb minőségű termékek előállítását teszi lehetővé. A Metsä Board fejlesztései is ebbe az irányba haladnak, hogy minél tökéletesebb felszínt tudjunk kialakítani a digitális nyomtatáshoz. Egy másik jellemző trend, hogy a kereskedők egyre inkább elvárják a polcra kész csomagolást, mellyel rengeteg időt spórolhatnak meg. Magas minőségű kartonpapírból készült csomagolással, melyre modern technikával nyomtatnak és könnyen kezelhető, nagymértékben lehet fokozni a termékek előnyös megjelenését a polcokon.

Élettartam-növelő csomagolás

A Sealed Air Food Care, mely idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, flexibilis csomagolóanyagok széles választékát kínálja a jól ismert Cryovac márkanév alatt. A cég szakértői elmondták:

– Erős kapcsolatot tartunk fenn az élelmiszeripar minden szereplőjével. Csomagolási rendszerek széles palettáját kínáljuk ügyfeleinknek. Fel vagyunk készülve a legkülönbözőbb vásárlói igényekre, termékeink tartalmaznak könnyen nyitható megoldásokat, páramentes csomagolásaink a legjobb eredeti, friss formájukban mutatják az élelmiszereket. Kevésbé köztudott, de a kényelmi élelmiszerek piacán komoly szereplők vagyunk, beleértve a sütőben és mikrosütőben készíthető készételek csomagolását, fagyasztott ételeket, salátákat, valamint friss gyümölcsöket és zöldségeket. Csomagolásunk segít megóvni a termék frissességét, színét, ízét, állagát, olyan étellel látva így el a fogyasztót, mely megőrzi legjobb tulajdonságait. További előnyt jelent a szállítás és tárolás terén a csomagolás optimalizálása, mely révén több terméket lehet szállítani, raktározni, vagy a polcokon kínálni. Az egyik legnagyobb környezetvédelmi kihívás az élelmiszeripar számára az élelmiszer-hulladék. Jól ismert tény, hogy a megtermelt élelmiszerek 1/3-a soha nem kerül felhasználásra. A csomagolás fontos szerepet játszik keletkező élelmiszer-hulladék csökkentése érdekében vívott harcban, az ellátási lánc minden szintjén, a feldolgozóktól a fogyasztókig. Például a vákuumcsomagolás a termék élettartamát akár napokkal is megnövelheti mind a boltok polcain, mind a fogyasztók hűtőiben, megkétszerezve a friss élelmiszerek élettartamát. A fogyasztó számára az egyik legnagyobb probléma a csomagolás tekintetében a méret. Vegyünk például olyan termékeket, melyek lehetővé teszik a készítmények egyenkénti csomagolását, így csak annyit kell felhasználnunk, amennyire szükség van, a többit eredeti csomagolásában frissen tudjuk tartani.

Kapcsolódó cikkeink