Magazin: Megnyílt Oz kantin

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 16. 10:32

Minőségi alapanyag, újragondolt, egyedi: e fogalmak emlegetése nélkül ma már meg sem próbál bemutatkozni egy magára valamit is adó étterem, ám ahol az utóbbi időben magunknak is valóban ilyen benyomásaink voltak, az érdekes módon a Caola régi gyárépületében kialakított Dorottya Udvar Irodaház munkahelyi „menzája” volt.

Horec_Megnyilt_OZ_opt

Az OZ KANTIN-ban kizárólag a pultrendszer emlékeztet önkiszolgáló étteremre, egyébként mintha egy már csak eklektikus enteriőrjével is valamiféle mesevilágot idéző klubban volnánk. Dorottya, Oz – a nevekből is sejthető, a nagy varázsló országának hangulatát álmodta ide Háber Vivien ötletgazda-dizájner-­üzletvezető, aki a megvalósítást és a profi konyha megteremtését illetően biztosra ment: a sokoldalú tervező-kivitelező Coninvest Kft.-t bízta meg a hely kialakításával.

Valamit nagyon jól csinálnak az OZ-ban, mert nemcsak az irodaközpontból és a környékről, de még távolabbról, autóval is járnak ide vendégek. A szenvedélyes üzletvezető meg is tesz mindent a sikerért: megőrzésre art deco bútorokat vesz át berendezésnek, amelyeket aztán évente tervez cserélni, fűszernövényeket termel, és, akár egy fine dining szakács, piacra jár zöldséget vásárolni.

A konyha stílusa nemzetközi, a főételek ára 390–1950 forint között mozog, de kapható két- és háromfogásos menü is 820, illetve 950 forintért. Az étterem a fast casualhoz hasonló rendszerben működik, sok fogáshoz a vendég kiválaszthatja az alapanyagokat, amelyet aztán indukciós wokokban és serpenyőkben, frissen készítenek el neki. A kávézóban a Bortársaság borai (némelyik poharaztatva is) és palackos sörök is kaphatók. A 170 (+ 60 terasz) férőhelyes üzletben több száz ember ebédel egy nap, de az üzemeltetők nyárra már tervezik a hétvégi (csütörtöktől szombatig) esti nyitva tartást is.

Budapest, XI. Bocskai út 134–146.

Tervező: Szeredy Dóra

Konyhafőnökök: „Ramón” és „Ogre” n

Kapcsolódó cikkeink