Látogatóközpont épül Dömösön

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 04. 26. 10:25

A Duna-Ipoly Nemzeti Park látogatóközpontot épít a dömösi hajóállomás közelében fekvő 2,5 hektáros területen 1,3 milliárd forint ráfordítással – jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdai dömösi sajtótájékoztatóján.

duna-ipoly

V. Németh Zsolt elmondta, hogy ebben az uniós ciklusban 61 milliárd forint értékben valósulnak meg természetvédelmi beruházások. Hozzátette: a nemzeti parkok fejlesztésének köszönhetően országosan 1,6 millió ember kereste fel 2016-ban ezeket az intézményeket.

Völner Pál (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője elmondta, a dömösi látogatóközpont megépítése illeszkedik a Dunakanyar fejlesztési koncepciójába, melynek keretében az erdészet felújította a Rám-szakadék turista útvonalait, megújult a dömösi hajóállomás és hamarosan elkészül a Duna menti EuroVelo kerékpárút.

Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója ismertette: a látogatóközpont főépületében kiállítást rendeznek be és egy 150 fős konferenciatermet alakítanak ki. A főépület mellett két kisebb helyiség is lesz, melyekben csoportos foglalkozásokat, illetve kisebb szakmai találkozókat lehet tartani.

A központ másik fő eleme a kert, benne egy Dunát formázó és a Duna menti védett területeket bemutató tanösvénnyel, állatsimogatóval és madárröpdével. Kerékpár és kenu kölcsönzési lehetőség is lesz.

A látogatóközpont közlekedési kapcsolatai kiválóak, ide érkezik meg Dobogókő felől a Rám-szakadékon keresztül egy nagy forgalmú turista útvonal, az ingatlan előtt halad el a Visegrádot Esztergommal összekötő közút, szomszédságában hajóállomás található és itt vezet az EuroVelo kerékpárút tervezett nyomvonala.

A projekt az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja és a magyar kormány hozzájárulásával valósul meg 2017 és 2019 között. Átadás után évente 36 ezer látogatót vár a létesítmény – tájékoztatott az igazgató. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink