Kukorica- és paprikanapot tartanak Ópusztaszeren

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 10. 11. 11:07

A kukorica és a fűszerpaprika feldolgozásának hagyományos, a tájegységre jellemző módszereivel ismerkedhetnek meg azok, akik szombaton ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba – közölte Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-vel.

A tengerentúlról a Balkánon keresztül érkezett fűszerpaprikát a Dél-Alföldön minden bizonnyal a szeged-alsóvárosi ferences szerzetesek ültettek először, kezdetben dísznövényként nevelték, majd később gyógyításra is használták. A fűszernövényt a 18. század második felében kezdték el nagyobb területeken termeszteni a Kárpát-medencében, a 19. század elején pedig a Szeged környéki tanyákon is megjelent, majd a térség egyik jellegzetes kultúrnövényévé vált. A paprika hagyományos feldolgozásának eszközeit az emlékpark skanzenjében egész szezonban láthatják az érdeklődők.
Szombaton a Szegedi tanyánál erre a napra üzembe állítják a járgányos paprikamalmot: lóval hajtott darálóval aprítják föl a kiszárított fűszerpaprikát. A vendégek megismerkedhetnek a paprikatörés régi módszerével, a külüzéssel is. Aki feláll a lábítós mozsárra, még kóstolót is vihet a vasárnapi levesbe a finom édesnemes paprikából.
A törökbúza vagy tengeri néven is emlegetett kukorica feldolgozásának folyamatát is bemutatják ezen a napon: a látogatók közreműködésével kukorica szárkúpot emelnek, a vendégek a Makói parasztháznál bekapcsolódhatnak a kukoricafosztásba és -morzsolásba, az Olvasókör épületénél pedig a kukoricás és paprikás ételek készítésébe, melyeket meg is kóstolhatnak.
A kisebbeket a skanzenben gyermekjátszóval és kézműves foglalkozásokkal várják: a kukorica és a fűszerpaprika, valamint azok részeinek felhasználásával készíthetnek ajándékokat a résztvevők. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink