KSH: nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Szerző: Trademagazin Dátum: 2018. 07. 05. 10:59

A mezőgazdasági termelői árak áprilisban 1,2 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest. Ez a növényi termékek árának 3,1 százalékos növekedéséből és az élő állatok és állati termékek árának 2,4 százalékos csökkenéséből tevődik össze – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 10,7 százalékkal emelkedett egy év alatt áprilisra, a februári 18,1 százalékos, illetve a márciusi 10,2 százalékos drágulást követően. A gyümölcsök ára 24,7 százalékkal emelkedett, a márciusi 31,3 százalékos emelkedés után.
A zöldségek ára 8,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly áprilisban, ezen belül a burgonya ára 25,4 százalékkal csökkent egy év alatt az élelmiszeripari felvásárlás növekedése miatt kilogrammonként 43,5 forintra – közölte a KSH.
Az élő állatok termelőiár-szintje 5,2 százalékkal csökkent, az állati termékeké 3,9 százalékkal lett magasabb. A vágósertés ára 14 százalékkal csökkent.
A tej 1,1 százalékkal, a tojás 10 százalékkal drágult, ugyanakkor ez utóbbi az előző hónapban mért növekedéshez képest 7 százalékponttal mérséklődött.
Idén január-áprilisban az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 1,1 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek ára 1,2 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 0,9 százalékkal emelkedett.
Az első négy hónapban a vágósertés ára 8,9 százalékkal csökkent, kilogrammonként 363 forintra. A felvásárlási ár az év első három hónapjában növekedett, de ezt követően áprilisban újra csökkenésbe fordult. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink