KSH: 3,4 százalékkal nőttek az árak augusztusban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 09. 11. 11:50

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, júliushoz viszonyítva 0,1 százalékkal nőttek – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az augusztusi adat megegyezik a júliusival, ennél magasabb drágulást legutóbb 2013. januárban mértek, akkor 3,7 százalékos volt az infláció mértéke.
Az elmúlt egy évben a korábbi hónapokhoz hasonlóan a járműüzemanyagok, valamint a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben, az üzemanyagokért 16,3 százalékkal, a dohányárukért 6,2 százalékkal kellett többet fizetni augusztusban, mint egy évvel ezelőtt – mondta az adatok ismertetésekor Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője.
Mindazonáltal az üzemanyagok éves drágulása 1,5 százalékponttal a dohányárúké 1,3 százalékponttal mérséklődött a júliusihoz hasonlítva.
A tizenkét havi szezonálisan igazított maginfláció 2,2 százalékra csökkent az előző négy hónapban változatlan 2,4 százalékról.
Tavaly augusztushoz képest az élelmiszerek ára 4,1 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszereké – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 14,5, a száraztésztáé 9,5, a vaj, vajkrémé 8,4, a tojásé 7,5, a tejtermékeké 6,0, a liszté 5,1 százalékkal magasabb, a cukoré 23,6 százalékkal alacsonyabb lett.
A legnagyobb mértékben, átlagosan 7,1 százalékkal az egyéb cikkek drágultak leginkább az üzemanyagok miatt, de itt jelenik meg a tankönyvek árának 58,7 százalékos csökkenése is, valamint a tanszerek 2,2 százalékos drágulása mellett a konyhai felszerelések 2,1 százalékos olcsóbbodása.
A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, bár az új autók ára 5,2 százalékkal emelkedett, de a használtaké 8,7 százalékkal csökkent, 6,5 százalékkal olcsóbbak a televíziókészülékek és 1,7 százalékkal a telefonok.
A szolgáltatások éves áremelkedése 0,1 százalékponttal 1,7 százalékosra gyorsult júliushoz képest. A háztartási szolgáltatások 5,9 százalékkal drágultak, a teherfuvarozás tarifái 5,7 százalékkal emelkedtek, a belföldi üdülés 8,8 százalékkal került többe, mint tavaly augusztusban, de 5,2 százalékkal olcsóbb lett a telefon és az internet.
A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 4,6, ezen belül a dohányáruké 6,2 százalékkal nőtt, míg a szeszes italoké 2,9 százalékkal, amiből a sörök 3,8, a bor 1,6 százalékkal került többe, mint tavaly augusztusban.
A háztartási energia 1,6 százalékkal drágult, mert a tűzifa ára 13,5, a palackos gázé 10,3 százalékkal nőtt, az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott. A ruházkodási cikkek ára ugyancsak változatlan maradt.
Az előző hónaphoz képest az élelmiszerek ára összességében nem változott, ezen belül a vaj, vajkrém 2,1, a szalámi, szárazkolbász, sonka 1,1, a sertéshús 0,7 százalékkal drágult, miközben a párizsi, kolbász 2,2, a liszt 2,0, a cukor 1,1 százalékkal olcsóbb lett.
A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 0,3 százalékkal a szolgáltatások ára emelkedett, ezen belül a nyári főszezonból adódóan az üdülési szolgáltatások ára 1,1 százalékkal nőtt a külföldi nyaralás 4,8 százalékkal drágult. Az egyéb cikkek ára 0,2 százalékkal emelkedett miután az üzemanyag a augusztusban nem drágult. A szeszes italok, dohányáruk és a tartós fogyasztási cikkek ára átlagosan nem változott. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 1,9 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink