KSH: 1,2 százalékkal csökkent a GDP a második negyedévben

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 08. 14. 12:55

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az előző év azonos időszakához képest 2012 második negyedévében 1,2 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 1 százalékkal csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt gyorsbecslése alapján.

Az előző negyedévhez viszonyítva 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint. Ezzel az első negyedévi 1,0 százalékos visszaesést követően bekövetkezett az elemzők által beharangozott technikai recesszió.

Kedden kiadott jelentésében a KSH felfelé korrigálta a korábbi adatokat: eszerint az első negyedévi, éves összehasonlítású csökkenést 1,5 százalékról 1,2 százalékra mérsékelte. Negyedévi összehasonlításban az első negyedévi 1,2 százalékos visszaesést 1,0 százalékosra mérsékelte, a 2011 negyedik negyedévi stagnálást pedig 0,1 százalékos növekedésre javította. A tavaly második negyedévi visszaesés mértékét viszont 0,2-ről 0,3 százalékra rontotta. Szabó Péter, a KSH nemzeti számlák főosztályának vezetője elmondta: a nemzetgazdaság ágazatainak mintegy fele stagnált. A mezőgazdaság és az építőipar teljesítménye visszahúzta a gazdasági növekedést, míg az információ, kommunikáció ágazat teljesítménye javult.

A mezőgazdaság tavaly kiugróan jól teljesített, a második negyedévi 26,1 százalékos növekedés eleve magas bázist jelentett az idei gyenge eredményekhez képest. Az év második felében ez a hatás tartósan érvényesülni fog, mivel a mezőgazdaságban hozzáadott érték 2011 második negyedévében 28,4, a negyedikben pedig 27,8 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit.

Az építőipar már egy évvel korábban is visszahúzta a növekedési adatot, a múlt év második negyedében 7,7 százalékkal esett vissza éves összevetésben. Az építőipar hozzáadott értéke 2007 közepe óta megszakítás nélkül csökken.

Az infokommunikációs szektor teljesítménye ezzel ellentétben legalább tíz éve töretlenül növekszik, ha ennek üteme erős ingadozásokat mutat is, a 2009 fellendülés után tavaly 1-3 százalék körülire mérséklődött.

A GDP második negyedévi részletes adatait szeptember 7-én közli a KSH. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink