Közel 34 millió forint adományt gyűjtött a Tesco a rászoruló gyermekek támogatására

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 07. 10. 11:18

A Tesco vásárlói közel 34 millió forint összegű támogatással járultak hozzá az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen Gyermekkor adománygyűjtő programjához. A gyűjtés során befolyt adományokat a bántalmazott és mélyszegénységben élő gyermekeknek szóló nyári táborok szervezésére fordítják. Mindezek mellett pedig a Tesco az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnereként egy újabb módon is támogatja a szervezet munkáját: országosan csak az áruházlánc hipermarketeiben kaphatóak a szervezet Kastélyosdombói Sajtműhelyében dolgozók által készített tejtermékek.

Az Ökumenikus Segélyszervezet évek óta, minden tavasszal meghirdeti Felhőtlen Gyermekkor elnevezésű adománygyűjtő programját. A gyűjtés célja, hogy támogassa a szervezet nélkülözésben élő és bántalmazott gyermekeket segítő munkáját, hogy nehéz sorsuk ellenére ők is átélhessék a gondtalan, felhőtlen gyermekkor élményét. Az előző évekhez hasonlóan a Tesco vásárlói idén is 250 forint értékű adománykuponokat vásárolhattak az áruházak kasszáinál. A június 5-étől július 5-éig tartó kampány során összesen 134 885 darab kupont vásároltak, így összesen 33 721 250 forint támogatás gyűlt össze, ami közel 1 millió forinttal több, mint a tavalyi kampány során adományozott összeg.

Az Ökumenikus Segélyszervezet országszerte 11 helyszínen mintegy 2000 gyermeknek nyújt rendszeres, személyre szabott segítséget, évente 500 gyermeknek pedig biztonságos menedéket is teremt átmeneti otthonaiban. A kézzel fogható támogatás (élelmiszer, ruha, tanszer) mellett nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a nyári táborokon túl egyéni és közösségi fejlesztő programokkal kínáljanak esélyt a felzárkózásra egész évben. A fejlesztő és közösségépítő programok között megtalálható a korrepetálás, mozgásfejlesztés, mozgásterápiás fejlesztések, lovas- illetve zeneterápia csakúgy, mint a pszichológiai segítségnyújtás, relaxációs módszerek, meseterápia, mesejóga, babamasszázs, babaúszás, táncfoglalkozás, logopédia, vagy éppen kézműves foglalkozás, pályaorientációs foglalkozás is.

A Tesco az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnereként, az adománygyűjtő kampányokban való részvétel mellett, nemrég új elemmel bővítette az együttműködést. Az áruházlánc számára fontos, hogy megbízható forrásból, lehetőség szerint helyi termelőktől, kis vállalkozóktól származó termékeket is kínáljon vásárlóinak. Így a hazai hipermarketek polcain már elérhetőek az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói szociális gazdaságában előállított prémium minőségű kézműves tejtermékek. Az 5 féle sajt 57 Tesco áruházban vásárolható meg. A Kastélyosdombói Sajtműhely a Segélyszervezet által 2013-ban létrehozott szociális gazdaság része, ahol a lakhatásukat elvesztett családok számára nyújtanak lehetőséget arra, hogy a gazdaságban tanulva és dolgozva kezdhessenek új, önálló életet. A sajtműhelyben prémium minőségű kézműves termékek készülnek, a vásárlók a Tesco polcain érlelt félkemény sajtokat, krémsajtokat és sajtgolyókat találhatnak a műhely termékpalettájáról.

Kapcsolódó cikkeink