Kiss Erik képviseli hazánkat az Ifjú Szakácsok Világbajnokságán szeptemberben

Szerző: Trademagazin Dátum: 2018. 06. 12. 10:42

A Chaîne des Rôtisseurs világszervezet által szervezett nemzetközi verseny hazai előválogatóját Kiss Erik (Four Seasons) nyerte, megelőzve tizenegy 27 év alatti vetélytársát, így szeptember 7-én ő képviseli majd hazánkat Tajvanon, a világbajnokságon.

A versenynek idén is – immár 5. alkalommal – a METRO Gasztroakadémia adott otthont. A megmérettetésen az áruházlánc saját versenyzőt is indított, a hazai Bocuse döntőn a legjobb commis díját elnyerő Friderika Spekova személyében.

Sokan egyenesen a Bocuse d’Or előszobájának tekintik a szigorú szabályokkal rendelkező versenyt, amelyen 27 év alatti szakácsok indulhatnak el. A „Confrérie de la Chaîne des Rôtisseurs” a világ egyik legrégibb és egyben legkiterjedtebb, nem szakmai alapon szerveződő egyesülete. A nívós közösség 72 országból közel 21 000 tagot tudhat magáénak, akik között ott vannak a világ legnevesebb séfjei és étterem-tulajdonosai is. Magyarország kiemelkedő helyet foglal el a szervezetben, hiszen hazánkban több mint száz olyan vendéglátóegységgel találkozhatunk, aki tagja ennek a közösségnek.

A megmérettetésen a séfek kóddal adják le az elkészült fogásokat, így még maguk a zsűritagok sem tudhatják, hogy kinek a versenyfogását értékelik. További kihívást jelent, hogy a résztvevők csupán fél órával a főzés kezdete előtt tudják meg a kötelezően felhasználandó alapanyagokat. A Chaîne-elnökség a METRO-ban mindig megtalálható alapanyagokból idén a borjúkarajt, a tigrisrákot, a pakcsojt, a friss málnát, a fürjtojást és egy 70 %-os étcsokoládét választották, amelyeket az áruházlánc minőségi áruválasztékából kaptak meg a versenyzők.

A fiatal séfeknek összesen három óra állt a rendelkezésükre, hogy egy háromfogásos ételsort elkészítsenek. A 3 fős konyhai, valamint a 9 fős kóstoló zsűri idén is a Chaîne-házakból érkező, a magyar gasztronómiai életben meghatározó szerepet betöltő szakemberekből állt össze, köztük volt a tavalyi nyertes, Pereszlényi Alexandra (Gundel étterem) is.

Kapcsolódó cikkeink