Kilenc győztes élelmiszer utazik Párizsba

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 24. 00:08

A hazai élelmiszerek megmérettetésének egyik terepe a kétévente Párizsban megrendezett SIAL nemzetközi élelmiszer-kiállítás és a SIAL d’Or termékverseny. Az idei verseny hazai zsűrizésére hétfőn került sor a FOODAPEST kiállításon.

2010-ben is a Trade magazin lett a párizsi kiállítás magyar médiapartnere, és így a hazai előválogató lebonyolítója is. A Nielsen piackutató céggel együttműködésben olyan termékeket vártak a versenyre, amelyek az előző kiállítás óta eltelt két évben jelentek meg a magyar kiskereskedelemben, és újdonságuk erejével sikert arattak a fogyasztók körében.
– A kilenc meghirdetett kategóriában 64 termék nevezett, amelyből 61 volt értékelhető – mondta Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin főszerkesztője. – Az évek óta változatlan összetételű, neves szakemberekből álló zsűri olyanokat választott kategóriagyőztesnek, amelyek valódi innovációt jelentettek a piacon. A SIAL termékbesorolása eltér a Nielsen kategorizálási elveitől, ami megnehezítette a zsűri dolgát Mégis úgy gondolom, sikerült olyan győzteseket kiválasztani, amelyek a május 10-11-ei párizsi döntőn is megállják a helyüket. Párizsban, ahová magazinunk viszi ki a termékeket, a 29 ország kilenc-kilenc nyertese dönt egymás között a kategóriaelsőségekről, nagyon rövid, egy perces hosszúságú prezentációk alapján. Egyikük emellett elnyeri a Sial d’Or Nagydíjat is. Ezen kívül az egyes országok legmagasabb pontszámot elért termékei Országdíjat kapnak, végső helyezésüktől függetlenül. Az ünnepélyes eredményhirdetésre az októberi SIAL-on kerül sor.

A kilenc magyar győztes kategóriánként:
Édes élelmiszer – SIÓ Vitatigris Gyümölcspüré (SIÓ-Eckes)
Bor – Vajkai Reserve borok (Villányi Borok Háza)
Alkoholos italok – Matheus Pálinka (Matheus Pálinkaház)
Nem alkoholos italok – SIÓ Prémium PET gyümölcslevek (SIÓ-Eckes)
Sós fagyasztott termékek – Gyorsfagyasztott, darabolt medvehagyma-levél (Mirelite Mirsa Zrt.)
Hűtött tejtermék – Pöttyös 10 pontos meggyes és kókuszos mandulás ízben (Friesland Campina Zrt.)
Hűtött nem tejtermék – Bocsi Friss Csirkehús (Her-Csi-Hús)
Sós élelmiszer – PICK Mangalica vastagkolbász
Édes fagyasztott élelmiszer – Carte d’Or Dobostorta jégkrém (Unilever)






Kapcsolódó cikkeink