Kávéshowra készülnek Gyenesdiáson

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 05. 05. 11:07

A Balaton fagylaltja után a Balaton kávéját is szeretnék megtalálni és népszerűsíteni a Gyenesdiáson másodszor tartandó Balaton Barista Bajnokság keretében, az egyre több minőségi étterem és bor után a „feketelevesnek” is nagyobb figyelmet szentelve – mondta el a rendezvény ötletgazdája és szervezője az MTI-nek.

kave

A kávékészítőknek szombaton a gyenesdiási Darnay-pincében rendezendő bajnokságáról Somogyi Zoltán Max kifejtette: idén is szeretnék megtalálni a régió legjobb kávémesterét és első alkalommal a Balaton kávéját is. A rendezvényt a Nyitott Balaton programsorozathoz csatlakozva a Gyenesdiási Turisztikai Egyesülettel és a Balaton Turizmus Szövetséggel együttműködve valósítják meg.
Minden versenyzőnek 15 perc áll a rendelkezésére, hogy elkészítsen és felszolgáljon a zsűrinek négy-négy adag eszpresszókávét és kapucsínót, illetve ugyanennyi saját készítésű kávéitalt. Ez utóbbiak közül választják ki a Balaton kávéját, azt a minőségi kávés italkülönlegességet, ami tükrözi a balatoni életérzést és összetevőiben kötődik a régióhoz. A nyertes kávé külön honlapot is kap, illetve az a célja a szervezőknek, hogy minél több vendéglátóhely kínálja a különleges, de bárhol azonos minőségben elkészíthető kávés kreációt.
Tavaly nyolc kávémester tette próbára a tudását, idén 11 jelentkező van már, és nemcsak a Balaton térségéből, de a fővárosból vagy Győrből is érkeznek baristák, hogy minél művészibb formát adjanak a „feketelevesnek”.
A szombati programot egy kávéscsésze-gyűjtemény különleges darabjainak bemutatója, illetve a kávé művészetéről szóló előadás is kíséri, de a csokoládékészítés titkaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink