Kárpát-medencei falugazdász program indul

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 12. 06. 11:12

A kormány elfogadta a kárpát-medencei falugazdász programot, amelynek révén a mostani 41-ről 100-ra nő majd a Kárpát-medencében tevékenykedő falugazdászok száma – jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten.

Fazekas Sándor a VI. Kárpát-medencei összefogás fórumon – amelyen a határon túli gazdaszervezetek képviselői találkoztak anyaországi kollégáikkal – elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelten fontosnak tartja az anyaországi és a külhoni magyar gazdák közötti együttműködés támogatását, a kapcsolatépítést és a tudástranszfert.
Hozzátette: a falugazdászok a pályázatokhoz és az állami alapokhoz való hozzáférésben, a magyarországi ügyekben való eligazodásban segítenek a határon túli magyar gazdáknak. A miniszter szerint az elmúlt időszak egyik legfontosabb eredménye a külhoni magyar gazdaságfejlesztési programok elindulása, amelyek keretében több mint 100 milliárd forint forrás jutott a határon túli magyarok lakta területekre. Az új lehetőségekkel főként a határon túli mezőgazdasági termelők és élelmiszer-előállítók éltek – mondta.
Felhívta a figyelmet: eredményes munkát csak összefogással lehet végezni; ezt a célt szolgálja a most bejelentett program, a határon túli falugazdász-hálózat létszámának növelése. Emellett a falugazdászok munkájukkal támogatják az érvényesülést szülőföldön, a vállalkozások megerősödését, továbbá az agrárium nyújtotta munkalehetőségek vonzóbbá tételét a határon túli fiatalok körében.
A tárcavezető arra is emlékeztetett: a jövő érdekében ki kell aknázni a Kárpát-medence agrárgazdaságában rejlő összes potenciált, hogy kialakulhasson egy egységes gazdálkodási tér azon magyar közösségek összefogásával, amelyek felismerték az együttműködés adta perspektívikus lehetőségeket.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára felidézte: tizenhárom évvel ezelőtt magyar emberek úgy hajtották álomra fejüket, hogy veszélyben látták mindazt a kapcsolatrendszert, amely a nemzettársakat összeköti határon innen és túl. Most azért lehet ezt a főrumot is megtartani – mondta -, mert nem a rombolás, hanem az összetartozás kerekedett felül, „nem hagytuk, hogy nemzetünk családja széthulljon”.
Az oktatás és kultúra után a gazdaság területén is elkezdődött az egységes térben gondolkodás. Közös célok fogalmazódtak meg és elkezdődött azok megvalósítása is. Az anyaországi és a külhoni magyar gazdaszervezetek ebben a folyamatban élen jártak – mondta az államtitkár. Hozzátéve: ennek alapján más gazdasági területen is megkezdődött az együttműködés. „Mi számítunk önökre, önök számíthatnak ránk” – mondta az államtitkár.
Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: a Kárpát-medencei falugazdász hálózat fejlesztését egy, több mint 400 millió forintos forrás segíti. A cél az, hogy helybeli falugazdászok végezzék a munkát, akik a szükséges szakismeret mellett a helyi sajátosságokat is ismerik. Most mintegy 20 magyar határon túli gazdaszervezettel írt alá a Földművelésügyi Minisztérium együttműködési megállapodást, de a tárca mintegy 50 külhoni magyar gazdaszervezettel van kapcsolatban és mintegy 50 ezer gazda érhető el ezen a kapcsolati hálón keresztül.
Tóth Katalin, az FM nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes-államtitkára az MTI-nek arról beszélt, hogy az összmagyar gazdatársadalom együttműködésének erősítése érdekében a Kárpát-medencei Falugazdász Program mellett számos oktatási, képzési és a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok élénkítését szolgáló program is fut, amely a közös munkát hivatott támogatni – közölte a helyettes államtitkár. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink