Jobban teljesíthet a korábbi előrejelzésekhez képest a magyar gazdaság

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 05. 15. 11:16

Az Európai Bizottság  javította előrejelzésében hazánk idei és jövő évre vonatkozó gazdasági növekedését.

A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (Ecfin) szakértői a magyar hazai össztermék (GDP) idei növekedési ütemét a tavaly őszi jelentéshez képest 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékra emelték, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal, 2,8 százalékra.
A magyar gazdaság tavaly 4,9 százalékkal nőtt, jóval meghaladva a még ősszel előrejelzett 4,3 százalékot. Egy évvel korábban, 2017-ben 4,1 százalékkal, 2016-ban pedig 2,3 százalékkal bővült a GDP.
Rámutattak: egy erős 2018-as év után a magyar gazdaság növekedése elérni látszik a határait, és veszíthet lendületéből, a kapacitáskorlátok ugyanis behatárolják a belső kereslet további bővülését, miközben a külső kereslet visszafogott.
A prognózis szerint a beruházások növekedése mérséklődni fog a következő években, az állami beruházások szintje idén tetőzik, összhangban a választási ciklussal és az uniós források fokozott felhasználásával. Az eszközberuházások mértéke erősödni fog, jórészt néhány nagy külföldi finanszírozású ipari projektnek köszönhetően.
A háztartások jövedelmének és fogyasztásának növekedése enyhülni fog a foglalkoztatottság lassabb bővülésével párhuzamosan. Az alacsony munkanélküliségi adatok, a további minimálbér-emelések nyomán pedig a bérek várhatóan nagyobb mértékben fognak növekedni, mint a termelékenység. Eközben a háztartások jövedelmük egyre nagyobb hányadát költik majd lakhatásra az emelkedő ingatlanárak és a kormány demográfiai programjának keretében nyújtott támogatások miatt.  (MTI, Bajnok Artúr)

Kapcsolódó cikkeink