Jelentős árbevétel-növekedést tervez 2011-ben a Sió-Eckes Kft.

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 01. 03. 14:32

Közel 8-10 százalékos árbevétel-növekedést, azaz 19,5-20 milliárd forintos bevételt tervez 2011-ben a Sió-Eckes Kft. -közölte Fazekas Endre ügyvezető igazgató az MTI-vel.

A cég 2010. évi árbevétele mintegy 18 milliárd forint körül alakult, 8 százalékkal maradt el az előző évitől. A társaság vezetője az árbevétel-csökkenést a nehéz gazdasági körülményekkel, főként a piac szűkülésével magyarázta.

Az igazgató megemlítette, hogy a cég termékeit lényegében a 2009-es áron tudták értékesíteni 2010-ben is. Fazekas Endre jelezte: 2011-ben nem terveznek jelentősebb beruházásokat a cégnél, miután technológiai fejlesztésre 2010-ben mintegy 600 millió forintot fordítottak.

A Sió-Eckes Kft. csak hazai alapanyagot dolgoz fel – kivéve a Magyarországon nem honos gyümölcsöket, például a citrusféléket -, és ezeket hazai termelőktől szerzi be – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató. Általában egymilliárd forintért vagy azt meghaladó összegben vásárol alapanyagot a cég, tavaly azonban a kedvezőtlen időjárás miatt a szokásosnál kevesebbet tudott vásárolni a termelőktől. Így erre 850-900 millió forintot fordított 2010-ben.

Az ügyvezető igazgató elmondta: az árbevétel kétharmadát a gyümölcslé, egyharmadát az ásványvíz-értékesítés teszi ki. A Sió-Eckes Kft. értékesíti ugyanis a Szentkirályi ásványvizet is, amelynek értékesítési szerződését további két évvel hosszabbították meg. Fazekas Endre szerint az idén a piacon várhatóan trendforduló következik majd be, és az évek óta tartó visszaesést növekedés követi. Ezt jelzi, hogy 2010 második felében már jól érzékelhetően lassult a piac visszaesése.

Kapcsolódó cikkeink