ITM: folytatódik a beszállítófejlesztési program

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 01. 22. 11:02

Mintegy hárommilliárd forint kerettel folytatódik idén a kormány beszállítófejlesztési programja, amellyel a hazai kis- és középvállalkozókat segítik – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

 

Az államtitkár elmondta, a program 2017-ben indult, azzal a céllal, hogy a nagyvállalatok segítsék a hazai kis- és középvállalatokat a modern piaci körülmények között szükséges készségek, szaktudás elsajátításában.
Eddig a beszállítófejlesztési programban 75 ipari termelő vállalkozás – 3 nagy integrátor, 72 kis- és közepes vállalkozás – kapott támogatást, ebből tavaly 26 vállalkozásnak 2,5 milliárd forint támogatást ítéltek meg, ezzel mintegy 4,5 milliárd forint fejlesztés valósul meg.
Az államtitkár példaként a Karsai Holding Zrt.-t hozta, amely összeállt öt beszállítójával, s közösen egy saját visszapillantó tükröt terveztek, illetve gyártanak a nagy járműipari vállalatok számára. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink