Isznak-e a nők annyit, mint a férfiak?

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 01. 10. 09:16

Egy terület már biztosan van, ahol a nők elérték az egyenlőséget a férfiakkal: ez pedig az ivás – írja egy a mipszi.hu-n idézett kutatásból. A történelem során inkább a férfiak ittak több szeszt, az elmúlt években azonban nincs jelentős különbség a férfiak és a nők szeszfogyasztási szokásai között. A ausztrál University of New South Wales szakemberei több mint 4 millió ember adatait vizsgálták, akik 68 különböző kutatásban vettek részt a világ minden részén. Ezek a tanulmányok 1980 és 2014 között születtek, maguk az az adatok pedig az 1948 és a 2014 közötti időszakból származnak. Olyan résztvevők is vannak, akik 1891-ben jöttek a világra.

„Ezekből az adatokból kiderül, hogy már nem gondolhatunk úgy az alkoholra és az alkohollal összefüggésbe hozható problémákra, hogy kizárólag a férfiakat érinti. Három téma állt érdeklődésünk fókuszában: az alkoholfogyasztás, a túlzásba vitt alkoholfogyasztás, illetve az utóbbihoz köthető egészségügyi és társadalmi problémák” – mondja a kutatást vezető Tim Slade.
Kiderült az is, hogy az 1891 és 1910 között született férfiak kétszer nagyobb valószínűséggel ittak szeszt, mint nőnemű kortársaik. Ugyanakkor az 1991 és 2000 között születettek ugyanolyan valószínűséggel isznak nemtől függetlenül. A szakemberek nem tudják pontosan, miért isznak többet a nők, de valószínűleg arról lehet szó, hogy az italozás elfogadottabbá vált, és ma már a nők is beülhetnek akár a kocsmákba is.

Kapcsolódó cikkeink