Innovációs ötletversenyt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 02. 15. 11:02

Innovációs ötletversenyt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal – hangzott el péntek reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió műsorának közös adásában.

Jónás László, a Design Terminal üzletfejlesztési vezetője elmondta, elsősorban fiatalok jelentkezését várják, akik a mezőgazdaság területén szeretnének valamilyen ötletet megvalósítani.
A kezdeményezésbe nemcsak agrárgazdasági szakembereket szeretnének bevonni, hanem például közgazdászokat, dizájnereket és mérnököket is.
Előnyben részesítik a csapatban jelentkezést – fűzte hozzá -, mert úgy látják erre a típusú sokféleségre van szüksége az agráriumnak.
„Azt szeretnénk, hogy különböző típusú emberek, szakértők és nem szakértők (…) együtt dolgozva alakítanák ki olyan ötleteket, amik még nem születtek meg a mezőgazdaságban” – mondta Jónás László.
A versenyre a jövő héten lehet utoljára jelentkezni, majd a verseny 24 órán át tart. Egy mentorcsapat segíti majd az indulókat, hogy a nap végére az ötletük prezentálható állapotba kerüljön. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink