Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 12. 08. 11:45

A karácsony előtti két hét az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) becslése szerint ajándékokra az idén 100 milliárd forint körüli összeget költenek a családok, 3-4 százalékkal többet a tavalyinál, de nem zárható ki nagyobb emelkedés sem – mondta Vámos György, a szervezet főtitkára az MTI-nek.

Az ünnepi asztalra szánt élelmiszerekre szintén körülbelül 100 milliárd forintot fordítanak majd a vásárlók.
Az év utolsó hónapjának teljes forgalma az üzletekben elérheti az 1050 milliárd forintot, mintegy 4 százalékkal több lehet a tavaly decemberinél, az év végi ünnepekre fordított 200 milliárd forint teszi ki a teljes decemberi költés mintegy 20 százalékát – fejtette ki az OKSZ főtitkára.
Vámos György hangsúlyozta: a háztartások fogyasztási kiadásairól, valamint a kiskereskedelmi forgalomról megjelent adatok is azt jelzik, hogy erős év végi forgalomra számíthat a kereskedelem.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az MTI megkeresésére közölte: az ünnepi időszakban 5-10 százalékos forgalomnövekedést vár az előző év azonos időszakához képest.
Novemberben az édességeknek volt a legkiemelkedőbb a forgalma, elsősorban a Mikulás nap miatt, de megkezdődött a szaloncukrok vásárlása is, ami decemberben még nagyobb szerepet játszik majd. A forgalom jelentős növekedése várható a sütéshez szükséges minden terméknél, megugrik a kereslet a hal, pulyka és az alkoholok, az ünnepeket közvetlenül megelőző napokban pedig szinte minden frissáru termék iránt – emelte ki a Spar.
A CBA Kereskedelmi Kft. decemberben a forgalom 5 százalék körüli emelkedésére számít az előző év decemberéhez képest. Az év utolsó hónapjában jelentősen nő az üzletek forgalma, az év végi időszak adja az üzletek teljes bevételének csaknem 20 százalékát – tájékoztatta Fodor Attila, a társaság kommunikációs igazgatója az MTI-t.
Elmondta: tapasztalataik szerint előbb kezdődik az intenzív vásárlási szezon az öt-tíz évvel ezelőttivel összehasonlítva. Ehhez alkalmazkodik a kereskedelem, a CBA üzleteiben novemberben elkezdték árulni az ünnepekhez köthető termékeket, a hónap közepe óta már a hagyományos év végi szezontermékek teljes köre kapható. A csúcsidőszak változatlanul a karácsony előtti egy-két hét, akkor várható a legnagyobb vásárlói roham – tette hozzá.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. azt közölte, decemberi forgalmuk nagyságrendileg a duplájára nő az év többi hónapjához képest, a vállalat az idén a tavalyihoz hasonló forgalomra számít. Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. a karácsonyi szezonra az egész évre jellemző dinamikus emelkedést várja, és a Lidl Magyarország Bt. is azt jelezte, hogy a karácsonyi ünnepek közeledtével megnőtt a forgalom áruházaiban. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink