Gőzerővel épül az Etele Plaza

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 01. 08. 11:30

Épül az Etele Plaza az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában, az Etele tér közvetlen közelében – írja az origo. A Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló, bruttó 137 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontban 180 üzlet kap helyet, a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások, valamint csaknem 1300 parkolóhely várja majd a látogatókat.

MTI fotó: Szigetváry Zsolt

Ahogy az Origo korábban megírta, az építkezés 2018 tavaszán kezdődött meg. A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál megvalósuló pláza – közvetlen járatokkal – akár 10 perc alatt is elérhető a belvárosból. A várakozások szerint naponta mintegy 40 ezer látogatót szolgál majd ki a komplexum. A beruházás a tavalyi év második felében rangos elismerésben is részesült. (origo)

Kapcsolódó cikkeink