Magazin: Hétköznapibb gluténmentesek

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 05. 10. 07:21

Egyre többen térnek át a gluténmentes élelmiszerek fogyasztására, akár egészségügyileg indokolt számukra ez a lépés, akár nem. Korábban kevés helyen lehetett ezeket a termékeket beszerezni, ráadásul drágán, és az ízélményük sem vetekedhetett hagyományos társaikéval. Ma már szó sincs lemondásról. A gyártók és forgalmazók befektetettet munkájának eredményeképpen elég, ha átugrunk a közeli szupermarketbe, és annyira mélyen sem kell már a zsebünkbe nyúlnunk, hogy egy ízletes gluténmentes finomsághoz jussunk.

Czepanecz Tamás, a Nestlé Hungária Kft. márka managere rámutat, hogy a statisztikai adatok szerint a gluténérzékenység alig több mint egyszázaléknyi embert érint a magyar lakosság körében, de az új táplálkozási trendeknek köszönhetően a gluténmentes élelmiszerek iránti érdeklődés jelentős. Hozzáteszi: a növekvő fogyasztói igény a gabonapelyhek piacát sem kerüli el.

Czepanecz Tamás
márka manager
Nestlé Hungária

– A rendelkezésünkre álló Nielsen-adatok alapján, elmondható, hogy a cereáliapiacon megtalálható gluténmentes termékek az elmúlt 1 éves időszakot figyelembe véve összességében a piaci átlagos növekedésnél magasabb ütemben nőttek. Abszolút értékben a növekedés motorját a szeletes termékek iránti kereslet bővülése biztosította, de legnagyobb ütemben a müzli szegmens fejlődött 2018-ban. A reggeliző kategória jelentős részét adó gabonapelyhek esetében viszont ez az alszegmens két számjegyű csökkenést realizált értékben és volumenben egyaránt. Ebben a kategóriában mérjük a portfóliónkban található gluténmentes Corn Flakes családot is, azonban a csökkenő piaci viszonyok ellenére sikerült megőrizni a pozícióinkat – avat be Czepanecz Tamás.

Kifejti, hogy a mentes termékek kínálata ugyan folyamatosan bővül, de még nem áll rendelkezésre olyan széles körű választék, mint az alaptermékek esetében, ezért a fogyasztóknak korlátozottabbak a lehetőségeik.

– Az eladási csatornák tekintetében itt is érvényesül a kategóriára jellemző trend, miszerint a diszkont csatorna folyamatosan, évről évre fejlődik, ugyanakkor továbbra is fontos szerep jut a hipermarketeknek. Az AC Nielsen adatai alapján a legnépszerűbbek a 31 g-nál nagyobb kiszerelések, ízek esetében pedig a csokis-meggyes és magvas-gyümölcsös változatok. A növekvő kereslet hatására számos újdonság jelent meg az év második felében, főleg szeletes és müzli kategóriában. Ezek a termékek szinte minden esetben a piaci átlagárnál drágábbak – fejti ki a márka manager.

A Cerbona Élelmiszergyártó Kft.-nél úgy látják, szinte minden kategóriában igény van a gluténmentes termékekre, így van ez a cereáliák piacán is, legyen szó müzliről, reggelizőpehelyről vagy müzliszeletről. 2018-ban a Cerbona gluténmentes termékeinek forgalma közel 40%-kal nőtt 2017-hez képest.

Mészáros Balázs
értékesítési és
marketingvezető
Cerbona

– A Cerbona számára fontos célkitűzés, hogy elérhető áron kínálja a gluténmentes termékeket, lehetőséget biztosítva azoknak is, akik alacsonyabb jövedelemmel rendelkeznek. A vásárlók döntését befolyásolja a megbízhatóság, aminek egyik fontos jelképe a hivatalos gluténmentes szimbólum, amit a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete tart kézben, illetve szigorú elvárásoknak kell megfelelni ahhoz, hogy ezt a szimbólumot a termékek viseljék. Emellett természetesen lényeges a megbízható, állandó minőség, a disztribúció, illetve a kommunikáció is. A Cerbona számára ez mind kiemelten fontos, éppen ezért évek óta együtt dolgozunk az egyesülettel. 2017-ben elnyertük Az év gluténmentes terméke díjat, illetve 2018-ban az őszi kampányunk is a gluténmentes termékekről szólt – tudjuk meg Mészáros Balázstól, a vállalat értékesítési és marketingvezetőjétől.

 

 

 

Nem baj, ha drága

A Ceres Zrt. a hazai gluténmentes, pékipari­termék-gyártók között piacvezető. A hagyományos pékárukon és toast kenyereken kívül többféle gluténmentes élelmiszert is gyártanak az erre a célra teljesen elkülönített üzemrészben.

Novák Rita
marketing manager
Ceres

– A gluténmentes termékek fogyasztóinak nagyjából háromnegyede egészségügyi okokból kényszerül ezen termékek fogyasztására, a többiek saját elhatározásból döntenek így. A gluténmentes piac évente közel 10%-ot növekszik, ezzel arányosan növekednek gluténmentes termékeladásaink, ami évi 5-6%-os gyarapodást jelent – ismerteti Novák Rita, marketing manager.

Sándi Gabriella, az FCB Hungary Zrt. junior termék managere arra hívja fel a figyelmet, hogy ebben a kategóriában a minőség fontosabb szempontnak bizonyul az árnál.

Sándi Gabriella
junior termék manager
FCB Hungary

– Akinek egy márka bevált, ragaszkodni fog hozzá akkor is, ha a termék kicsit drágább, mint a többi. A márkahűség fokozottan érvényesül ebben a kategóriában, hiszen az egészség mindenki számára fontos, és még mindig olcsóbb egészégesen táplálkozni, mint gyógyszerekre és gyógykezelésekre költeni – hangsúlyozza Sándi Gabriella, aki szerint a mentes termékek átlagosnál magasabb árfekvéséből adódóan a kisebb, 150, 200, 250 g-os kiszereléseket preferálják a fogyasztók, a tészták, a kekszek és a sós snackek kategóriájában egyaránt.

Az eladási csatornák közül a Le Veneziane termékek esetében a multinacionális láncok generálják a forgalom nagy részét, de dinamikus fejlődést tapasztalnak a drogériáknál is, ahol látványosan növekvő forgalomról és egyre szélesebb kínálatról lehet beszélni.

A Glatz Hungary Kft. marketing managere szintén a gluténmentes gabonák és egyéb alapanyagú késztermékek forgalmának emelkedéséről számol be.

Habuda-Salyámosy
Rita
marketing manager
Glatz Hungary

– Úgy tűnik, a lisztérzékenység komoly problémává nőtt a lakosság körében, de ezen túlmenően, az egészséges fogyasztók számára is javasolják, hogy minél kevesebb gluténtartalmú élelmiszert fogyasszanak. Ez lehet a titka a szegmens dinamikus fejlődésének. Különösen igaz ez az Emco müzlikre és müzliszeletekre, de kínálatunkban megtalálható a Top Taste gluténmentes pirított hagyma is. A hozzáadott cukor nélküli termékek is egyre népszerűbbek, különösen praktikus ez a Wick torokcukorkák esetében, de a Brandt, hozzáadott cukor nélkül készített kétszersült is egyedüli a piacon – tudjuk meg Habuda-Salyámosy Ritától.

A Gyulahús Kft.-nél azt vallják, az egyik legfontosabb szempont a vásárlók döntésfolyamatában, hogy a termék finom legyen, az plusz érték, ha még mentes is valamitől.

Gila Éva
marketing manager
Gyulahús

– 2018-ban 10% felett nőtt a cég árbevétele, ami számos tényezőnek volt köszönhető. Töltelékes és májas vonalon termékeink fejlesztésük pillanatától kezdve – amely az 1990-es évek elejére nyúlik vissza – glutén- és laktózmentesek. Az eredeti receptet használjuk a mai napig, amely már több évtizeddel ezelőtt is kerülte az allergén anyagok felhasználását. A szárazáruknál – kolbászok, szalámik – törvény szerint nem tüntethetjük fel a laktóz- és gluténmentességet. A fogyasztók számára azonban nem evidencia, hogy a kolbászok nem tartalmazhatnak glutént és laktózt, így akár még ki is zárhatják ezeket a termékeket vásárlásaik során. Az a szárazárugyártó, amely felteszi a mentességet jelző logót a csomagolásra, előnyt élvez a többiekkel szemben, valamilyen szinten megtéveszti a vásárlót – emeli ki Gila Éva, marketing manager.

 

Könnyebben elérhetőek a termékek

Az Abonett Kft. a termékeit az egészségtudatos és a napi kalóriabevitelre figyelő nőknek és férfiaknak javasolja, akik a hagyományos kenyerek helyett egészséges alternatívát keresnek.

Forgács Imre
kereskedelmi igazgató
Abonett

– A kategóriához képest az Abonett nagyon jó ár-érték arányú, nem jellemző, hogy az ár miatt más terméket preferálnának a vásárlók. Ráadásul olyan erős a márka ismertsége és kedveltsége, hogy nagy örömünkre kimondottan erős a márkahűség a fogyasztóink körében – ismerteti Forgács Imre.

A kereskedelmi igazgató azt is elárulja, hogy kereskedelmi politikájuk szerint nem tesznek különbséget a klasszikus Abonett és a gluténmentes Abonett áraiban. A termékek minden értékesítési csatornában megtalálhatók, országos lefedettségük több mint 90%.

– A multi partnereinknél már évek óta tapasztalható, hogy a „mentes” termékekkel külön beszerzési osztály foglalkozik, külön áruházi polcon helyezik el őket, tematikus szórólapon, újságban jelenítik meg a gluténmentes termékeket. Ez a tendencia egyre jobban megjelenik az úgynevezett „magyar” (CBA, Coop, Reál Hungária) hálózatokban is.

A Hunorganic Kft. Naturbit termékeivel van jelen a gluténmentes lisztkeverékek körében, valamint száraztésztáik és kekszeik is megtalálhatók a boltok polcain.

Takács Réka
brand manager
Hunorganic

– A Naturbit számára fontos, hogy a gluténérzékenységben szenvedők is olyan ízletes és finom termékeket fogyaszthassanak, amelyek biztonságosak, és ellenőrzött körülmények között gyártották őket – jelzi Takács Réka, brand manager.

Tapasztalataik szerint a fogyasztók választását az ár és a termékek összetételének, minőségének együttes mérlegelése eredményezi.

– Összetétel szempontjából új kapukat nyitnak a gluténmentes világban a természetesen gluténmentes, különleges gabonák felhasználásával készült termékek. Cégünk például kifejlesztette a MiMEN termékcsaládját, amely sok más termék mellett, tartalmaz csicseriborsóliszt felhasználásával készült gluténmentes tésztákat – fűzi hozzá Takács Réka.

Kiemeli, hogy míg korábban főként speciális boltok polcain találtuk meg az ilyen jellegű termékeket, mára fokozatosan mindenki számára könnyebben elérhetővé válnak, már a nemzetközi élelmiszerlánc-­hálózatokban is külön szekcióban jelennek meg a különböző gluténmentes készítmények.

 

Annál vonzóbb, minél többtől mentes

A Szimita-Trade Kft. White Snack BIO, gluténmentes, laktózmentes, vegán jellemzőkkel is bíró snack termékei a mentesség előnyén felül, izgalmas snack termékek is egyben. A hagyományos burgonyasnackek­hez képest különleges alapanyagokból készülnek, mint például: lencse, csicseriborsó, zöldségek, emellett magasabb rosttartalommal és kevesebb zsírtartalommal rendelkeznek.

– A roppanó, sós jellegű rágcsálnivalók piacán az új ízeket, naturális ízeket keresők újdonság iránti vágyát is kielégítik ezek a termékek. Míg a vásárlók egy része ragaszkodik a kedvenc, jól bevált nassolnivalóhoz, egy részük mindig új ízeket keres – mutat rá Szilágyi Tamás ügyvezető.

Kiss Dénes
marketingvezető
Dr. Oetker Magyarország

Kiss Dénes, a Dr. Oetker Magyarország Élelmiszer Kft. marketingvezetője a gluténmentes Vitalis Zabkásájuk sikere alapján azt erősíti meg, hogy a gluténmentes termékekért akár magasabb árat is hajlandók fizetni a vásárlók.

A Civita Food Kft. ügyvezető igazgatójának megállapítása szerint a piacon a kereslet húzza a kínálatot, egyre nő a termékválaszték, egyre nagyobb a szektor marketingköltése, és ez tovább erősíti a növekedést.

Vaszkó Gábor
ügyvezető igazgató
Civita Food

– A gluténmentes tészták piacát is hasonló trendek határozzák meg. Már nem elegendő a „csak” gluténmentesség. A vásárlóknak fontos szempont, hogy a tészta egyidejűleg GMO-mentes, adalékanyag-mentes, magas rosttartalmú, magas fehérjetartalmú stb. legyen – mondja Vaszkó Gábor.

 

 

 

 

 

 

Kimeríthetetlen lehetőségek a termékfejlesztésben

A Nestlé Hungária Kft. gluténmentes Nestlé Corn Flakes portfólióján belül a natúr változat még megelőzi a mézes-mogyorós és csokis pelyheket, amihez az is hozzájárul, hogy annak a natúr változatnak a legszélesebb a disztribúciója.

– 2019-ben elsősorban a termékeink elérhetőségén szeretnénk javítani. A jelenleg elérhető ízvilágról azt gondoljuk, találkozik a fogyasztói igényekkel, ezért az a célunk, hogy minél több polcon elérhetőek legyenek, ugyanakkor látjuk, hogy például a szeletes kategóriában érdemes továbbra is folyamatosan dolgozni az újabb lehetőségeken – avat be a Czepanecz Tamás.

A Cerbona Élelmiszergyártó Kft. gluténmentes termékcsaládja 2018-ban 4 cikkelemmel, 2 müzlivel és 2 müzliszelettel bővült, ami egyrészt válasz a keresletre, illetve, mivel már 4 éve jelen vannak a gluténmentes termékek piacán, szükségesnek érezték, hogy bővítsék a portfóliójukat. Az új termékek várakozáson felül teljesítenek, de a korábbi termékeik növekedése is jelentős.

– 2019-ben is bővül a gluténmentes termékcsaládunk, célunk, hogy minden kategóriában kínáljunk a fogyasztóknak gluténmentes alternatívát – mondja Mészáros Balázs, értékesítési és marketingvezető.

A Ceres Zrt.-nél folyamatosan dolgoznak újabb és újabb termékfejlesztésen, bár a tavalyi évben szűkítették a gluténmentes szortimentjüket.

– Szerencsére egyre több olyan lisztkeverék van a piacon, amely már nemcsak a szokásos rizslisztből és kukoricalisztből áll, és ezekből nagyobb eséllyel sikerül olyan terméket sütni, amely megjelenésében, ízében is jobban hasonlít a normál pékárukhoz. Nagyon büszkék vagyunk Gluta Free Gluténmentes Hamburger zsemlénkre, a Gluténmentes Toast szeletekre és a Gluténmentes Többmagvas Toast szeletekre. Ezek már olyan termékek, amelyek fogyasztása nem jár lemondással – hangsúlyozza Hári Katalin, technológiai specialista.

 

Élmény az ízlelőbimbóknak

Forgács Imre, az Abonett Kft. kereskedelmi igazgatója arra emlékeztet, mára a toplistájuk első helyén szerepel az Abonett Gluténmentes Extrudált, 100 g-os kenyér forgalma, valamint az összes forgalmuknak is már a 85%-a ezen típusú termékek eladásából származik. A vállalat gluténmentes termékei AOECS regisztrációval rendelkeznek.

– Igyekszünk folyamatosan követni a legújabb táplálkozási trendeket és a változó vásárlói igényeket. Az útközbeni fogyasztásra hozzuk be az egyadagos (4 szeletes) kiszerelést, és tovább terveink is vannak ezzel az „on-the-go” termékcsaláddal – egészíti ki Forgács Imre.

A Dr. Oetker Magyarország Élelmiszer Kft. több termékkategóriában is forgalmaz gluténmentes termékeket. Kiss Dénestől megtudjuk, hogy a Dr. Oetker Vitalis Zabkása termékcsaládon belül a gluténmentes változat pozitív fogadtatásra lelt, és szintén népszerű a Dr. Oetker Ristorante pizza kínálatában az új gluténmentes változat. Ezzel szemben a gluténmentes sütési termékeik, a sütőpor, a pudingpor és a muffin iránt alacsonyabb érdeklődés mutatkozik.

A Hunorganic Kft. legnépszerűbb terméke a Naturbit márka alá tartozó Alfa-MIX univerzális lisztkeverék.

– A legfrissebb termékeink a MIMEN, azaz MInden allergéntől MENtes termékcsaládunk közé tartozó nokedli-, gofri és amerikai palacsinta-, pizza-, linzer-pite céllisztek. MIMEN termékeink a multiallergiában szenvedők igényeit teljes körűen kielégítik. Kiváló alternatív gabonafélékkel (pl. hajdina, köles, barna rizsliszt) és reformalapanyagokkal (pl. csicseriborsóliszt, tápióka) készülnek – tájékoztat Takács Réka.

– A magas rosttartalmú kukoricatészta egyedülálló a gluténmentes termékek körében, különleges beltartalmi értékeinek köszönhetően. Ennek egyedülállóságát már a fogyasztók is felismerték, így egyre nő ezen termékünk iránti kereslet – veszi át a szót Vaszkó Gábor.

A Civita Food Kft. termékfejlesztési tervei között szerepel különféle lisztkeverékek és gluténmentes panír előállítása, illetve ízesített polentát és félkész termékeket is szeretnének hamarosan kínálni a fogyasztóknak.

 

 

Megszokott helyett különleges

Az FCB Hungary Zrt. gluténmentes kínálatában a legnépszerűbb Le Veneziane termékek a száraztészták, ezek közül is a Fettuce és a spagetti. A 2016-ban bevezetett Le Veneziane Grissinik, azaz sós snackek mindhárom ízben (natúr extra szűz olívaolajjal, rozmaringos, chia magos) lendületesen fejlődnek.

– Több újdonsággal is jelentkezünk 2019-ben: márciusban került először a polcokra a Le Veneziane gluténmentes Lasagne száraztészta, valamint a már piacon lévő négyféle keksz mellett új ízként megjelent a csokidarabos keksz is. Igazi újdonság lesz hamarosan a fagyasztott termékcsalád – vázolja Sándi Gabriella.

A Szimita-Trade Kft. kiemelten fontosnak tartja az innovációt a mentes termékeik választékában is, csakúgy, mint a konvencionális snack termékeiknél. Legújabb termékfejlesztéseik olyan alapanyagok bevonásával történnek, amelyek a kevésbé ismert gabonafélék közül kerülnek ki.

Szilágyi Tamás
ügyvezető
Szimita-Trade

– Fontos, hogy a vásárlóknak új ízkombinációt nyújtsunk, bár tudomásul kell vennünk, hogy a magyar piacon a snackfogyasztók nagy része jobban ragaszkodik a megszokott paprikás, sós, hagymás jellegű ízekhez. Hosszú évek óta a több ízben is gyártott gluténmentes kukoricapehely a legnépszerűbb és a legnagyobb mennyiségben eladott termékünk – tudjuk meg Szilágyi Tamástól.

A Glatz Hungary Kft. sem hagyja újdonságok nélkül a fogyasztókat, Emco proteinszeletük háromféle ízben kerül a polcokra, magas növényi fehérje tartalma és a gluténmentesség teszi igazán egészségessé. A Wick cukormentes torokcukorka család is új taggal bővül, a Wick Triple Action cinkkel és C-vitaminnal dúsítva, feketeribizli sziruppal töltve.

A Gyulahús Kft.-re jellemző, hogy tudatosan figyel az adalékanyagok kikerülésére, bár eddigi termékfejlesztéseik során is inkább a technológiai megoldásokat preferálták. Bővítették a májtartalmú készítményeik kínálatát, a hagyományos és majoránnás, illetve a kolbászfűszeres májas mellett 2019 első negyedévében a sültpaprikás darabos májasukat vezetik be a piacra. Ez utóbbit csemegepultban, rúdban, illetve önkiszolgáló pultban, 200 g-os kiszerelésben ajánlják. Tavasszal lendületbe hozzák grillkolbász termékcsaládjukat, amely 2018-ban Érték és Minőség díjat kapott.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink