Hétfőn kezdődnek a balatonfüredi borhetek

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 14. 11:10

A borvidék harminc fajtájából készülő csaknem háromszáz féle borból válogathatnak a hétfőn kezdődő balatonfüredi borhetek látogatói. A három héten át tartó rendezvénysorozat esténként koncertekkel és látványos színpadi programokkal várja az érdeklődőket.

vorosbor

Mint Mészáros József, a kiállító borászok képviselője az MTI-nek elmondta, hogy az idei fesztivál a szokásosnál egy héttel később kezdődik, hiszen a borászok csak az úszó világbajnokság berendezéseinek elszállítását követően tudják felállítani házaikat a Tagore sétányon.

Az idei rendezvény középpontjába a régi magyar szőlőfajtákból származó borokat helyezik, szeretnék elérni, hogy reneszánszát élje a furmint, a hárslevelű és a juhfark – jelezte Mészáros József, hozzátéve, hogy megjelennek ugyanakkor az új nemesítésű magyar fajták is, például a zenit és a cserszegi fűszeres.
A borhét nagy kedvencének idén is a rozé ígérkezik, de továbbra is magas az ázsiójuk a rizlingeknek is – jegyezte meg a borászok képviselője.

Elmondta, hogy a rendezvényen kizárólag a Balatonfüred-csopaki borvidék borászai vehetnek részt, közülük is azok, akik megfelelő pontszámot értek el a városi borversenyen.

A Tagore sétányra idén 25 borászat települ ki, a bortermelők mellett néhány pálinkaház, cukrászda, kávézó és pecsenyesütő is várja a látogatókat. A balatoni ételek mellett új köntösbe bújtatott hagyományos ínyencségeket és a modern gasztronómia kínálatát is meg lehet majd kóstolni.

A 2015-ben alakult, 22 tagot számláló Rizling Generáció képviselői is jelen lesznek a fesztiválon, köztük Reitner Ferenc, az egyik alapító tag, aki új kiállítóként mutatkozik be – mondta Mészáros József, hozzáfűzve, hogy a Rizling Generáció tagjai olyan fiatal borászok, akik a balatonfüredi borokat népszerűsítik országszerte.

A szeptember 3-áig tartó programsorozat keretében a Kisfaludy Színpadon minden este lesznek koncertek, a Gyógy téren pedig a rendezvény ideje alatt fellép Zorán és lesz Zoób Katti-divatbemutató is.
A borhetek elődjét 1932-ben szervezték meg először szőlő-, gyümölcs- és terményvásárként. 1991 óta minden esztendőben megtartják a fesztivált. Az előző évek tapasztalatai alapján mintegy 150 ezer látogatóra számítanak – fűzte hozzá a borászok képviselője. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink