Hetedik alkalommal tartják meg a magyar konyha hetét Kárpátalján

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 02. 19. 10:35

Hetedik alkalommal tartják meg február 28. és március 3. között Kárpátalján a magyar konyha hetét, amelyen 30 étterem és vendéglátóhely kínálja a megye hat járásában kedvezményes áron magyar ételeit.


A magyar kormány által is támogatott legnagyobb kárpátaljai gasztronómiai eseményről Magyarország beregszászi konzulátusán tartottak sajtótájékoztatót kedden.
Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy a magyar konyha hete annak idején a magyarországi torkos csütörtök sikerén felbuzdulva indult, ám mostanra azon már jóval túlmutat. Hozzátette: a számtalan erőfeszítés mellett a magyar konyha hetének is jelentős szerepe van abban, hogy jelentős mértékben nőtt Kárpátalján a kelet-ukrajnai konfliktus miatt néhány éve visszaesett idegenforgalom. Kiemelte: tavaly 2,5 millió turista látogatott a térségbe, ami a duplája a megye lakosságának.
A miniszteri biztos mérföldkőnek nevezte, hogy a múlt évben a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) és a Miniszterelnökség Kárpátaljai Kormánybiztosságának támogatásával a Magyar Konyha Magazin Kiadó Kft. gondozásában megjelent a Kárpátalja gasztrokalauza című kiadvány, amelyben csaknem 200 étterem és vendéglátóhely szerepel. Hozzátette: a kiadvány sikerén felbuzdulva a turisztikai tanáccsal közösen szeretnék ukrán nyelven is megjelentetni a gasztrokalauzt.
Grezsa István emlékeztetett arra: Magyarország kormánya sokat tesz azért, hogy a belföldi ukrán és a magyarországi turisták körében vonzóvá tegye Kárpátalját például a vendéglátóhelyek minősítéséhez, az idegenvezető-képzéséhez és a környezet tisztán tartásához nyújtott támogatással.
Csizmár Sarolta, a KMTT alelnöke felidézte, hogy hét éve 11 vendéglátó egység vett részt a rendezvényen, míg ebben az évben már 30 jelentkezett. Mint kifejtette, a magyar konyha hetén résztvevő vendéglátóhelyek listája, elérhetőségük, kínálatuk és áraik megtalálhatók a turisztikai tanács Facebook oldalán és a kmtt.info című honlapon.
Elmondta, hogy a vendéglátóhelyek február 28-án, csütörtökön 50, a következő napokon pedig 25 százalékos árengedménnyel várják a vendégeiket. Jelezte, hogy több étteremben előre kell helyet foglalni a nagy érdeklődés miatt.
Grezsa István a délutáni órákban a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében magyar kormányzati támogatással felújított óvodát ad át a Beregszászhoz közeli Beregdédán és a nagyszőlősi járási Batár községben. (MTI, Varga Béla)

Kapcsolódó cikkeink