Hatvanmilliárd forintos turisztikai fejlesztés valósul meg a Sopron-Fertő térségben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 02. 21. 10:30

Közel hatvanmilliárd forintból fejlesztik a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térséget 2020-ig, a befektetéstől a turizmus jelentős növekedését várják.

 

Barcza Attila, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje, Sopron fejlesztési tanácsnoka szerdán sajtótájékoztatón elmondta, a Modern városok program részeként 23 milliárd forint értékben fejlesztik a Fertő-tavi vízitelepet, ahol egyebek mellett új standrészt, külső medencét, vitorlás központot és kikötőt, sportpályákat, sétaútvonalat és egy száz szobás szállodát építenek.
fejtette, szintén a Modern városok program részeként újítják meg Sopron belvárosát, tízmilliárd forintból az útfejlesztés mellett homlokzatokat is megújítanak és létrehoznak egy múzeumi negyedet, emellett a Lőverek városrész fejlesztésére 16 milliárd forint áll rendelkezésre.
A tervek szerint a fertődi és a nagycenki kastélyokat hatmilliárd forintból fejlesztik, illetve több kisebb beruházás is megvalósul a Fertő-táj világörökségi településein.
Barcza Attila hangoztatta, hogy a fejlesztések legnagyobb mozgatórugója az M85-ös út, mert amikor az elkészül, akkor ez a térség is egyfajta nemzetközi fogadóterületté tud válni.
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, hogy Győr-Moson-Sopron megyében 2010 és 2017 között 17,73 milliárd forint értékben valósultak meg turisztikai jellegű fejlesztések, köztük a Fertő tó magyarországi szakaszán megépült a kerékpárút, fejlesztették a nagycenki és a fertődi kastélyokat és a Pannonhalmi Főapátságot.
Kitért rá: a megyében tavaly 570 ezer vendég 1 millió 300 ezer vendégéjszakát töltött el, ami 28 százalékos növekedés 2010-hez képest. A térséget a legtöbben Németországból és Ausztriából keresték fel, a legnépszerűbb megyei úticél pedig Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár, Pannonhalma és Hegykő volt. Sopronban tavaly 185 ezer vendég 370 ezer éjszakát töltött el, a szálláshelyek árbevétele 2,3 milliárd forint volt.
Elmondta, szeretnék elérni, hogy 2030-ig a 828 milliárd forint kormányzati támogatásból megvalósuló fejlesztések révén a turizmus a bruttó hazai termék (GDP) 16 százalékát adja a jelenlegi közel 10,5 százalék helyett, amivel az ausztriai szintet éri majd el. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink