Magazin: Határok nélkül – a logisztikában is

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 07. 10. 07:25

Határtalanul Intelligens volt a mottója annak az Ecommerce Hungary által szervezett XV. Elektronikus Kereskedelem Konferenciának, ahol a szektor hazai és európai képviselői számoltak be az online kiskereskedelem óriási mértékű bővüléséről, a fejlesztési irányokról, valamint a további növekedést nagyban befolyásoló logisztikai kihívásokról.

Atavalyi internetes kiskereskedelmi forgalom 545 milliárd forint volt. Idén először megpróbáltuk megbecsülni annak az összegnek a nagyságát is, amit a nem hazai internetes kiskereskedőknél realizálnak, de a vásárlást Magyarországról indították. Ez hozzávetőleg mintegy négyszázmilliárd forint. Ha ezt a két számot összeadjuk, akkor azt látjuk, hogy Magyarországon közel ezermilliárd forint költődik el évente az internetes kiskereskedelmi forgalomban – kezdte előadását Kis Gergely, az eNet Internetkutató és Tanácsadó Kft. vezetője.

– Mit jelent ez a hagyományos kiskereskedelmi forgalomhoz viszonyítva? Ha az üzemanyag- és a gépjármű-kiskereskedelmi forgalmat kivesszük, akkor ez a szám 6,2 százalék, ami az online területet jelenti – emelte ki Kis Gergely. A szakember a jövőre vonatkozóan elmondta, hogy ez az 545 milliárd forintos éves forgalom a következő öt esztendőn belül megközelíti az ezermilliárd forintot.

– A növekedés húzó területe – ha kategóriák szerint nézzük – a szórakoztató elektronika és a számítástechnika. A ruha kategóriában is elképesztően növekednek a számok, de ugyanez igaz a játékokra és az ajándékokra is. Az ötödik-hatodik helyen a háztartási elektronikát és a lakberendezési tárgyakat találjuk – ismertette a tavalyi adatok kategóriánkénti megoszlását az eNet tulajdonosa. Kis Gergely úgy látja, hogy a kialakult őrült árverseny kedvező a vásárlóknak, viszont kereskedői szemmel nézve nagy kihívásokat rejteget. Szerinte sokkal jobb szolgáltatásokkal versenyezni, mint az árban.

– Az idei évben láthattunk már olyan online üzleteket, amelyek igazából a logisztika miatt nem tudtak tovább növekedni, megcsúszott a korábban tapasztalt bővülés – utalt a munkaerőhiány által okozott problémára az eNet vezetője.

Gyorsabb növekedést garantál az expressz kiszállítás

– Minden tizedik nemzetközi szállítás expressz, ezt úgyis megfogalmazhatjuk, hogy minden tizedik potenciális vásárlónkat veszítjük el azzal, hogyha nem kínálunk nekik expressz szolgáltatásokat. Mindemellett elesünk attól a versenyelőnytől is, amit adott esetben egy második kézbesítéssel érhetünk el – hangsúlyozta a Kereskedelem határok nélkül című előadásában Törőcsik Gergő, a DHL Express Magyarország Kft. munkatársa, aki azt is hozzátette, hogy hatvan százalékkal gyorsabban növekednek azok a webshopok, amelyek ajánlják ezt a szállítási opciót, valamint hetven százalékkal nő az átlagos kosárérték.

– De miben is áll ez az összefüggés? Ugye az nem kérdés, hogy egy légi másnapi expressz szolgáltatásnak a díja nem lehet azonos egy hagyományos közúti szolgáltatáséval. Mi a vevő reakciója erre? Egyszerűen többet vásárolnak. Magasabb kosárértékkel kompenzálják a fajlagos szállítási díjakat – mutatott rá Törőcsik Gergő. Véleménye szerint az alapelvárások nem változtak az e-kereskedelemben sem, a gyorsaságot, az átláthatóságot, a pontosságot, a rugalmasságot és a biztonságot várják el a vásárlók a webshopoktól.

– Az is kiderül a kutatásokból, hogy az Y-generáció vagy a fiatalabb nemzedék előbb megvizsgálja, hogy milyen szállítási és fizetési feltételeket tud ajánlani a webshop, és csak utána dönti el, hogy egyáltalán vásárol-e. Mi úgy látjuk, hogy az eltérő termékkategóriákban és vásárlói rétegekben más és más igények jelentkeznek. Erre megoldás lehet, hogy diverzifikáljuk a szállítási opciókat, és többféle megoldást ajánlunk. Kis túlzással így még akár a gumikacsát is prémium pozícióba tudjuk hozni – mondta el a DHL Express munkatársa, aki úgy látja, hogy sajnos az online kereskedők sokszor alulértékelik a saját árucikkeiket, és úgy gondolják, hogy az ő termékeik kiszállítása esetében nem olyan fontos az expressz megoldás.

– Mi viszont úgy vagyunk vele, hogy ezt döntse el a vásárló – hívta fel a figyelmet Törőcsik Gergő.

Megakadályozható az összeomlás

– Ha megnézzük a 2013 és 2017 közötti időszakot, akkor azt látjuk, hogy kettőről hárommillió vásárlóra nőtt azoknak a száma, akik megjelentek az e-kereskedelemben. Az online kiskereskedelmi forgalom még ennél is nagyobb számot mutat, és a piacon túl a kosárérték is bővült – mutatott rá a növekedés ütemére Czibulya László, az Invitech Solutions értékesítési vezetője. Szerinte a teljes hazai kereskedelem bővülése folyamatos, ez a tavalyi évben közel nyolc százalék volt, de ezen belül a dupláját produkálta az online szektor. Ez azt is jelenti, hogy nemzetgazdasági szempontból is egyre nagyobb a felelősségük és a szerepük azoknak, akik ilyen területen tevékenykednek.

– Ha valaki azt gondolja, hogy szeretné biztonságban tudni – akármilyen akció során és kiemelt időszakban – az infrastruktúráját, akkor azokat a fizikai szervereket, amelyeken ez az egész működik, teljes egészében ki tudja váltani úgynevezett virtuális szerverszolgáltatással. Miért jó ez? Azért, mert gazdaságos és egy tervezhető havi költséget biztosít – mondta el előadásában Czibulya László, aki a szilárd IT-háttér fontosságára világított rá.

– Például egy tervezett kampány során így előre fogom tudni, hogy az IT mennyibe kerül majd, és ezáltal előre tudom tervezni a költségeket. Rugalmas, leállásmentesen bővíthető, a szolgáltató akár egy órán belül a rendelkezésünkre bocsájtja a szükséges pluszkapacitásokat – mondta el az értékesítési vezető, aki szerint nagyon sok cégvezető esik abba a csapdába, hogy felültervezett IT-kapacitást vásárol csak azért, mert az évben néhányszor vannak csúcsidőszakok. Egy ilyen szolgáltatás esetében viszont ez a pluszkapacitás arra a rövid időszakra is elérhető, és azt követően nem kell ott-tartani az erőforrásokat.

Kis címke, nagy lépés

Walter Trezek kommunikációs logisztikai szakember az e-kereskedelemben várható és 2021 január elsejétől életbe lépő jelentős változásokról, valamint az ebben rejlő lehetőségekről adott tájékoztatást. 2018 májusában új európai jogszabályokat alkottak, a digitális egységes piac valósággá válik.

– Az előttünk álló két és fél évben örökre megváltozik az e-kereskedelem – hívta fel a figyelmet Walter Trezek, aki rámutatott azokra a jelenleg zajló és közelgő változásokra, amelyek jelentős hatással lesznek az e-kereskedelem üzleti szereplőire.

– Már a határátlépés előtt adatokra lesz szükségünk. Adatok nélkül 2021 január elsejétől – amit a hatóságoknak előzetesen elküldünk – nem tudunk majd átlépni a határon az áruval az Európai Unión belül és kívülről sem – tette hozzá. A jövőben létrehoznak egy úgynevezett harmonizált címkét is, amelynek a mérete egységes lesz, és így egyetlen csomagcímkekódot használ majd minden fuvarozó.

– A legfontosabb azonban a kis vonalkód – amelyet a feladó helyez fel –, mert ezzel a lépéssel a csomag tartalmát összekapcsoljuk a csomagon látható azonosítóval. Ez nagyon fontos, mert ellenkező esetben a csomag értéke nem lenne ellenőrizhető a határon átnyúló küldés esetén.Minden egyes csomagon lesz egy csomagazonosító, aminek kiemelt szerepe lesz a nyílt értékesítési láncban. Ez lehetővé teszi majd azt is, hogy interakcióba lépjünk, kommunikáljunk a csomag tartalmáról közvetlenül a kereskedővel – hangsúlyozta a szakember.

A tervezéshez elengedhetetlen a piacismeret

A High Performance e-commerce kerekasztal-beszélgetés során a jelentősebb online kereskedő cégek képviselői beszéltek a szektort érintő legfontosabb kihívásokról, problémákról. A felvezető kérdés során az online vállalkozások tervezési szokásai kerültek terítékre.

– Az eDigital menedzsmentje éves – ami a termékek szintjén zajlik – és ötéves üzleti terveket készít, valamint hároméves időintervallumban megtörténik ugyanez soronként is – kezdte a válaszadást Várkonyi Balázs, az ­Extreme Digital ügyvezető igazgatója.

A Szallas.hu ügyvezetője, Szigetvári József szerint a tervezés nagyon méretfüggő:

– Az elején havi riportokat végeztünk, havi kontrollpontokat építettünk be, negyedéves terveket csináltunk, és elértünk egy olyan kritikus méretet – nagyjából olyan ötmilliárd forintos közvetített forgalomnál –, amikor már éves tervet kellett készítenünk, majd ezt követően jutottunk el az ötéves változatig.

„Egymástól szedjük el az embereket”

Arra a kérdésre, hogy a további fejlődésnek és növekedésnek gátja-e a munkaerőhiány, Szigetvári József határozott igennel felelt.

–Több call center vezetővel is beszéltem mostanában, és úgy látom, hogy lényegében egymástól szedjük el az embereket. Valóban létezik egy nagyon kifeszített munkaerőpiaci helyzet – számolt be tapasztalatairól a Szallas.hu ügyvezetője.

– Mivel a probléma Magyarországon szinte mindenkit érint, ezért nem jelent versenyhátrányt, viszont irtózatosan nagy baj, hogy a konkurenciáink nem itt vannak. A ­Booking például Amszterdamban van, a call centeres munkatárs ott dolgozik és Costa Ricában, ahol 35 százalék a munkaerőtöbblet… – tette hozzá.

– A munkaerőhiányt természetesen mi is érzékeljük, korábban talán vidéken egy picit könnyebb volt, de az idén januártól ez is megváltozott. Külföldön mi nagyon picik vagyunk, és ott szerencsésen megtaláltuk azokat az embereket, akikkel tudunk együtt dolgozni – számolt be Sztípity Róbert, a Shopbuilder Kft. alapítója és ügyvezetője. Hozzátette, hogy időről időre váltaniuk kell abban a tekintetben, hogy mi az, amit házon belül bonyolítanak, és mi az, amit megpróbálnak kiszervezni.

Zabari István, a Lumenet alapítója szerint cége fejlődését még nem gátolja a hiányzó munkaerő, de azt ők is tapasztalják, hogy ugyanarra az áru-összekészítő munkakörre, amelyre eddig négyszáz jelentkező volt, most alig tizenkettő akad, és sajnos ők sem mind alkalmasak.

– A szakemberek elmentek – fűzte hozzá.

Sztípity Róbert meglátása szerint nincs kifejezett szabály, hogy az outsourcing milyen esetekben jelent megoldást, és mikor hasznos.

– Ezt a helyzet hozza. Ha nem tudjuk megoldani belső erőforrással, akkor kénytelenek vagyunk az outsourcing-megoldást használni. A saját logisztikával ezt még nem próbáltuk meg – ezt házon belül tartottuk mindig is –, a marketing esetében viszont előfordul, hogy élünk ezzel a lehetőséggel. Azért azt látjuk, hogy a tudásigényes területeken a belső kollégák sokszor jobbak, mint a külső cégek szakemberei. Az outsource vállalkozások is sokszor küzdenek azzal, hogy nem találnak megfelelő számú és képzettségű munkaerőt – osztotta meg a munkafolyamatok kiszervezésének tapasztalatait Shopbuilder Kft. alapítója és ügyvezetője.

A Media Markt és Lumenet az  Év Internetes Kereskedői 2018-ban

Idén 12. alkalommal adták át a rangos Év Internetes Kereskedője 2018 Díjat. A kis- és közepes vállalati kategória nyertese a Lumenet, második helyezett a BHPgumi, harmadik pedig a BENU Gyógyszertár webshop lett. Nagyvállalati kategóriában a győztes a Media Markt, a második díjat a Konzolvilág vitte el, míg a dobogó harmadik fokán Decathlon végzett.

Idén másodjára a két fődíj mellett kategóriadíjakat is átadtak a szervezők. A kategóriadíj jelölői a Next Wave Europe Kft., Testbirds Kft., BIG FISH Kft. és az eNET Internetkutató Kft. Nagyvállalati kategóriában a Legjobb omnichannel és a Leginnovatívabb kereskedő díjakat a Decathlon webáruház, a Legjobb felhasználói élmény díjat a GRoby, a Legjobb online kampány díját pedig a Tchibo vihette haza. Kis- és középvállalati kategóriában a Legjobb omnichannel kereskedő díját az
Alinda, és a Legjobb felhasználói élmény és a leginnovatívabb kereskedői díjakat a Lumenet webáruház vihette haza, míg a Legjobb online kampány kategóriadíjat a Whiskynet vehette át. Az Év Internetes Kereskedője Díj 2018 főtámogatója a Mastercard.

– Örömmel látjuk, hogy az online vásárlás töretlen népszerűségnek örvend a magyarok körében, és ezek a vásárlók már azt is fontosnak tartják, hogy a legjobb ügyfélélményt nyújtó kereskedők elismerésben részesüljenek. A jogi változások újabb kihívások elé állítják a kereskedőket, hiszen a fokozott biztonsági követelmények mellett mindenki szeretne továbbra is egyszerű, gyors és kényelmes vásárlási élményt biztosítani. Mi a Mastercardnál ebben szeretnénk segíteni a kereskedőket és a vásárlókat egyaránt – mondta el Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

Ladó Balázs

Kapcsolódó cikkeink