Három év és étteremben is rendelhetünk mesterséges húst

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 07. 18. 11:01

Három éven belül már éttermekben is felhasználják a mesterségesen előállított húst – olvasható a Világgazdaság Online-on.

A Mosa Meat nevű dán cég már öt éve már bemutatta a világ első olyan hamburgerét, amelyhez a húst laboratóriumban hozták létre. Most sikerült összegyűjtenie a fejlesztéshez 7,5 millió eurót (2,4 milliárd forintot). A két fő befektető a német M Ventures és a svájci központú európai húsfeldolgozó cég, a Bell Food Group volt.

A Mosa Meat 2021-től tervezi első termékei – főleg a burgerekhez való marhahús – piacra dobását. Az ipari méretű termelés beindulását 2-3 évvel későbbre időzítik. Számításaik szerint akkor egy dollárba (277 forintba) kerül majd egy átlagos hamburgerpogácsa.

A vállalat szerint egyetlen mintavétel sejtjeiből akár 80 ezer hamburgerhez való húst képes előállítani.

Környezetvédők szerint a világ egyre növekvő húsigényét nem lehet fenntarthatóan kielégíteni, mivel a marha-, sertés- és baromfihús előállítása sokkal nagyobb forrásokat igényel, mint a növényi alapú fehérjéké. A marhák ráadásul nagy mennyiségű üvegházhatású gázt bocsátanak ki, amely hozzájárul a globális felmelegedéshez.

Az előállító szerint az nagy kihívás, hogy lombikhús kinézetre, érzésre és ízre is hasonlítson a valódi húshoz. A Mosa Meat a lombikeljáráshoz élő állatból vett kisebb sejtcsoportok mintáit használja. A sejteket laboratóriumban táplálják, hogy normális izomszövetté fejlődjenek. (Vg.hu)

Kapcsolódó cikkeink