Gyorsul az infláció Romániában

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 03. 12. 11:02

Februárban folytatódott az infláció gyorsulása Romániában, 3,83 százalék volt az éves infláció a januári 3,32 százalék után – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

Tavaly februárhoz képest leginkább az élelmiszerek drágultak, 4,46 százalékkal kerültek többe, a nem élelmiszerek ára 3,74 százalékkal, a szolgáltatásoké 3 százalékkal emelkedett.
A havi inflációs ráta 0,79 százalékos volt, decemberhez viszonyítva a fogyasztói árak 1,63 százalékkal emelkedtek.
A román központi bank becslése szerint a fogyasztói árindex-növekedés 3 százalék lesz 2019-ben, a jövő évre 3,1 százalékos inflációval számolnak.
Az alapkamat jelenleg 2,50 százalék és elemzők arra számítanak, hogy akár egész évben változatlan maradhat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink