A gasztronómia a témája az idei Japán Filmhétnek

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 02. 10:55

A gasztronómia a témája az idei Japán Filmhétnek, amelyet június 13. és 17. között rendeznek meg a fővárosi Toldi moziban – közölték a szervezők az MTI-vel.


A filmhéten bemutatott, korábban Magyarországon sosem vetített öt japán alkotás nem csupán a szigetország tradicionális konyhaművészetébe nyújt betekintést, hanem egy nem mindennapi borászat és egy tejgazdaság világába is. Közös a változatos műfajú filmekben, hogy a főszereplők fáradhatatlanul küzdenek választott mesterségük fortélyainak elsajátításáért, miközben a gasztronómia hagyományain keresztül saját gyökereikhez is utat találnak – áll a közleményben.
Kedden Maszaki Hamamoto 2007-es Akanezora – Bíbor égbolt című filmét vetítik, amelynek története az Edo korban játszódik (1603-1868). Főszereplője Eikicsi, aki tofukészítőként próbál szerencsét a fővárosban. Hamarosan feleségül veszi Ofumit, akivel – a kezdeti nehézségek ellenére – sikerül felvirágoztatnia a boltot. Legidősebb fiuk azonban jelentős adósságot halmoz fel, amely végül az egész család sorsát veszélybe sodorja. A film az ismert japán író, Icsiriki Jamamoto regénye alapján készült.
A népszerű japán írónő, Banana Josimoto könyvét feldolgozó 2015-ös Tengerfedő szerdán lesz látható. Az alkotás egy díszlettervezőként dolgozó fiatal lányról szól, aki Tokióból hazaköltözik tengerparti szülővárosába, ahol kakigori (japán jégkása) készítéséből akar megélni. Saját boltot nyit, amelyet önerőből újít fel és egy Hadzsime nevű, az arcán égési sérülést szenvedett lány segítségével üzemeltet.
Szőlőkönnyek címmel lesz látható csütörtökön Jukiko Misima 2014-es filmje, amelyben egy testvérpár, Ao és Roku közösen vezetik kis hokkaidói gazdaságukat. Az idősebb Ao pinot noirból szeretné elkészíteni álmai borát, és bár kísérletei rendre kudarcot vallanak, kitartóan küzd tovább, hogy célját elérje. Egy nap váratlan vendég jelenik meg a gazdaságban. Erika, a lakókocsival érkező gyönyörű nő hamarosan feje tetejére állítja a két testvér életét.
Az Ezüstkanál című vígjátékban Jugo városi gyerekként kerül egy vidéki mezőgazdasági szakközépiskolába, amelybe elsősorban földműves családok sarjai járnak. Míg az iskola diákjainak zöme szülei hivatását követve tanulja lelkesen a gazdálkodást, Jugo teljesen bizonytalan saját jövőjével kapcsolatban. Gyakorlatát egy tejgazdaságban végzi, ahol megpróbáltatások egész sorát kell kiállnia a számára idegen közegben. Keiszuke Josida pénteken látható filmje Hiromu Arakava azonos című mangája alapján készült, a népszerű történetből anime adaptáció is született.
A filmhét utolsó napján, szombaton a Karaage USA című filmet vetítik. A történet szerint Ajane öt év távollét után hazatér az Egyesült Államokból, és magával hozza nevelt lányát, Shirley-t. Szülővárosa az Oita prefektúrabeli Usza, ahol édesapja egy karaage, vagyis olajban sült csirkehúst kínáló éttermet üzemeltet. Noha Ajane ki nem állja a japán ételt, amikor apja egy nap kórházba kerül, viszolygását félretéve úgy dönt, hogy beletanul a családi mesterségbe.
A filmeket japánul, angol felirattal és magyar hangalámondással vetítik a Toldi moziban – olvasható a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink