A fuvarozási piac és a magyar gazdaság teljesítménye is segítette a Waberer’s-t

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 18. 11:15

Az európai fuvarozási piac és a magyar gazdaság jó teljesítményének is köszönhető, hogy a nemzetközi fuvarozó cég, a Waberer’s International Nyrt. kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el az idén az első fél évben, ennek alapján a cég éves teljesítménye összhangban lesz a piaci várakozásokkal – mondta Lajkó Ferenc, a Waberer’s Nyrt. vezérigazgatója.

waberer

 

Hozzátette: a növekedéshez a regionális tevékenység bővülése és a biztosítótársaság akvizíciója járult hozzá a legnagyobb mértékben. A lengyel Link fuvarozócég akvizícióját sikeresen lezárták, azt 2017 második felében konszolidálják.

A csoport árbevétele 2017 első fél évében 313 millió euró volt, 13,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Idén további nemzetközi akvizíciót nem terveznek – közölte.

Az idei teljesítményt az európai és magyarországi konjunktúra is segíti – tette hozzá.

Kiemelte: minden idők legnagyobb, 92 százalékos rakottsági mutatóját érték el az első fél évben. Elmondta: átmeneti árcsökkenés volt a nemzetközi fuvarozásban az első negyedévben, és az üzemanyagárak is emelkedtek, de ezt sikerült áthidalni költségcsökkentéssel. A nemzetközi fuvarozásból származó árbevétel 4 százalékkal, 235 millió euróra nőtt 2017 első fél évében, annak ellenére, hogy a kedvezőtlen naptári hatások miatt 3 százalékkal kevesebb fuvarozási nap volt.

Közölte, hogy a Link akvizíciójának lényeges eleme volt a nyilvános ajánlattétel, a tőkebevonásból finanszírozták 32,5 millió eurós felvásárlási árat. A vezérigazgató közlése szerint az egyesüléssel hatékonyabban és versenyképesebben folytathatják tevékenységüket. Továbbra is jó lehetőségeket látnak a növekedésben lévő európai közúti szállítás területén, és a Link felvásárlása erősíteni fogja a Waberer’s vezető piaci pozícióját – fejtette ki.

Erdélyi Barna általános vezérigazgató-helyettes az egyes területek eredményeiről elmondta: a nemzetközi fuvarozásban több mint 3000 járművel szolgáltatnak a főbb európai piacokon. Az árbevétel mellett 120 új szerelvénnyel nőtt a flotta is. A saját flottás teljesítés mellett a szerződéses, alvállalkozói flottát is bővítették.

Kiemelte: kétszáz járművezetővel bővült a dolgozók létszáma a nemzetközi és a regionális területen egyaránt, Európában egyedülállóként nincs munkaerőhiány a cégnél. A dolgozók létszáma meghaladja a hétezret, a Waberer’s flottája pedig a 3900 járművet – közölte.

A regionális üzletág árbevétele 38 százalékkal 60 millió euróra nőtt 2017 első felében az előző év hasonló időszakához képest. Egyre több magyar és multinacionális vállalatot szolgálnak ki egyre komplexebb szolgáltatásokkal, példaként említette az Audi gyár belső logisztikáját.

Ismertette: az üzemanyagok ára egész Európában 11 százalékkal nőtt, amit a szerződött partnerekre nem lehet azonnal áthárítani. Idén új beszerzési stratégiát valósítottak meg, több szállítótól szereztek be üzemanyagot.

A biztosítótársaság tevékenysége új ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokkal is bővült. Az egyéb kategóriába sorolt üzletágak árbevétele 21 százalékkal 12 millió euróra nőtt 2017 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az árbevétel-növekedés mozgatórugója az ügyfélszerzés volt, míg a felszámított díjak átlaga nem változott – sorolta.  (MTI)

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink