Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 05. 20. 08:00

Újra van cseh vendéglő Budapesten – ez a tény egy egész generáció szívét melengetheti, főként azokét, akiknek a rendszerváltás előtt északi szomszédunk adta a külföldi nyaralások élményét. Elsősorban rájuk épít célcsoportként a valamikori Beugró étterem helyén kialakított vendéglátóhely vezetője is, akinek a „megörökölt” nehéz fabútorok mellett elég volt a dekoráció (mintegy 80 kép a falon) ahhoz, hogy vonzó sörözői hangulatot teremtsen.

Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház

Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház

A cseh kapcsolatokat menet közben kialakító vendéglős szerint kiforrott csehsöröző-forma nem létezik, az autentikus konyha és a jó sörök tehetik a helyet „nemzetivé”. Márpedig ezekből a Ferdinánd sörözőben nincs hiány: a jellegzetes fogásokat „importált” szakácsnő készíti, a sör pedig egy Prágától 25 kilométerre működő kis gyárból származik, ami egyébként száz éve még a trónörökös Ferenc Ferdinánd tulajdonában volt. A Ferdinánd söröket Magyarországon csak itt kóstolhatja az értő közönség, az ital minőségéről csak annyit: a Ferdinánd két fajtája is elnyerte a Nemzet Söre kitüntetést a legrangosabb cseh versenyen. Étel és ital olyan árfekvésben kapható (főételek 1300–1950 Ft, korsó sör 460–550 Ft, Lavazza kávé 190 Ft), amely a recesszió idején is versenyképessé teszik a helyet.

Az utcaszinten és a pincében összesen 150 főt leültetni képes vendéglő VIP-partikkal és sajtóvacsorával nyitott, egyéb marketingtevékenységet egy törzsvendégkorsó-rendszer kialakításán és cseh étel- és sörkülönlegességeket bemutató tematikus esteken kívül egyelőre nem tervez a vendéglős.

Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház, Budapest VI., Szív u. 30.
Konyhafőnök: Mile Attila, Kamilla Petrackova
Enteriőr: Martin Imre vendéglős

Kapcsolódó cikkeink