Fazekas: folyamatosan javul a magyar borok minősége

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 16. 10:25

A Borkiválósági programnak is köszönhetően folyamatosan javul a magyar borok minősége – mondta a földművelésügyi miniszter Budaörsön sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor az Auchan áruházlánc három hetes őszi borvásárának megnyitóján kiemelte: a Borkiválósági program öt éve működik és évről-évre pillanatfelvételként mutatja magyar borvidékeken a minőséget és a választékot.
Az idei programba mintegy 1100 nevezést regisztráltak, és ennek a „nemzeti borválogatottnak az élmezőnye” található meg abban a két – vörös és fehér borokat tartalmazó – kötetben, amelyeket a közelmúltban mutattak be.
Fazekas Sándor bízott az idei termés jó minőségében és megfelelő mennyiségében. Azt mondta, az előjelek kedvezőek voltak, a szüret gyakorlatilag befejeződött, forr a must, és várhatóan lesz utánpótlása a kiváló minőségű magyar bornak jövőre is.
Kiss Eliza, a kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztos az MTI-nek elmondta: minőségében nagyon jó lesz az idei évjárat, a mennyiség azonban várhatóan 3 millió hektoliter alatt marad, 2,7 millió hektoliter körül lesz.
A legtöbb borvidéken már befejeződött a szüret, de Tokaj-hegyalján még szedik az aszúszemeket. Az idei tokaji évjárat a 2013-ashoz hasonlítható, de akár az 1972-es kiváló minőséghez hasonló bor is készülhet – jegyezte meg.
Hozzátette: jövőre valamelyik kék szőlőfajtából készült bor lesz 2018 kiválasztott bora az idei furmint után, amelyre különleges figyelem irányul majd. Nagy a lobbi, semmi nem dőlt el: így versenyben van még a kadarka, a kékfrankos, de a bikavér is.
Folyamatosan bővíti a magyar és nemzetközi kínálatát Magyarországon az Auchan, amelyben több mint 1100 féle bor, pezsgő, illetve habzóbor található. A magyar pincészetekkel való szoros együttműködésnek köszönhetően az Auchan áruházak borkínálatának 98 százaléka magyar, ezek közül pedig több mint 100 minőségi magyar bor a Borkiválóságok Könyve köteteiben is megtalálható. Az újdonságok aránya az Auchan áruházak borkínálatában 20-25 százalék, és olyan tételek közül is lehet válogatni, amelyek neves magyar és nemzetközi versenyeken is sikereket értek el – mondta el a borvásár megnyitóján Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója.
Yann Oudeard, az Auchan Retail Magyarország termékigazgatója hozzátette: a kínálatban szerepelnek kizárólag az Auchan áruházakban kapható borok is, ilyenek a teszteken kiváló minősítést kapott tokaji különlegességek vagy a kereskedelmi lánc sajátmárkás szekszárdi borai is. Az áruházlánc évente átlagosan mintegy 6,5 millió palack bort forgalmaz Magyarországon. A magyar borok az Auchanon keresztül eljutnak például Lengyelországba, Romániába , de Franciaországba és Luxemburgba is – mondta a termékigazgató az MTI-nek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink