Extreme Digital: várhatóan nagyobb lesz a hazai e-kereskedelem novemberi forgalma a decemberinél

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 11. 09. 11:33

A fekete péntek által generált eladásoknak köszönhetően várhatóan idén először magasabb lesz a magyarországi e-kereskedelem novemberi forgalma a decemberinél – mondta Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója az online kiskereskedelmi cég  budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a Black Friday a magyar kiskereskedelem meghatározó része lett, a GKI Digital felmérése szerint tavaly a webshopok 62 százaléka kapcsolódott be az akcióba, idén ez az arány akár 80 százalék is lehet.
Hozzátette, a magyar e-kereskedelem idén is 20-30 százalék körüli növekedést mutat, így elérheti az 500 milliárd forintot.
Kitért arra, hogy a sikeres akcióra hónapokig kell készülniük a kereskedőknek, egyebek mellett komoly készleteket kell felhalmozniuk, amit főként a nagyobb e-kereskedők tudnak megtenni.
Várkonyi Balázs úgy látja, a 2015-ös logisztikai krízis óta a Magyarországon működő futárszolgálatok folyamatosan fejlődnek, ugyanakkor az e-Net kutatása szerint még a tavalyi ünnepi szezonban is átlagosan négy napot késtek a kiszállításokkal. Az ügyvezető igazgató az idén is számít csúszásokra.
Az Extreme Digital idén november 16-án rendezi meg a Black Fridayt, 1,5 milliárd forintnyi kedvezményt kínálnak a vásárlóknak. Várkonyi Balázs kiemelte, a társaság Budapesten saját futárszolgálatot is indít a háztartási nagygépek kiszállítására. Hozzátette, országszerte működő 16 szaküzletükben garantáltan átvehetők a fekete pénteki rendelések 5 napon belül.
Az ügyvezető igazgató az MTI kérdésére elmondta: a szeptember 30-án zárult üzleti évben az Extreme Digital 37 milliárd forint nettó árbevételt ért el az előző évi 33 milliárd után, üzleti eredményük az árbevétel 1 százaléka körül mozog. A társaság több mint 300 embert foglalkoztat Magyarországon. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink