Esélyegyenlőségi díjakat kapott a SPAR

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 12. 05. 11:15

Negyedik alkalommal kapta meg a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést a SPAR Magyarország. A vállalat az autista fiatalokkal foglalkozó Janka Tanyával való együttműködésért pedig Befogadó Munkahely különdíjat kapott.

A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést a Salva Vita Alapítvány indította el 2010-ben. A kezdeményezés célja, hogy a fogyatékkal élő emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását elősegítse. A nyertes pályázók az elismerés megszerzését követően jogosulttá válnak a Fogyatékosság-barát Munkahely logó használatára két évig. Az idei elismeréseket az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen adta át a munkáltatóknak.

A SPAR Magyarország 2010-ben kapta meg először a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést, idén pedig már negyedik alkalommal vette át a vállalat a kétévente adományozott díjat.

„A SPAR Magyarország alapítása óta kiemelt céljának tekinti az esélyegyenlőség kérdését. Jelenleg 150 megváltozott munkaképességű kollégánk van. Kiemelt figyelmet fordítunk a beilleszkedésükre és a hosszú távú foglalkoztatásukra. Cégünknél esélyegyenlőségi referens foglalkozik a megváltozott munkaképességű munkavállalókkal, emellett érzékenyítő tréningeket is tartunk. Ezeken kívül folyamatosan keressük azokat a támogatási formákat, amelyekkel elősegíthetjük a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtését”, ismertette Maczelka Márk kommunikációs vezető.

Az idei évtől a vállalat együttműködik a tótvázsonyi Janka Tanyával, amely autista fiatalokkal foglalkozó nonprofit szervezet. A Janka Tanya célja olyan napközi foglalkozás megvalósítása, amely lehetővé teszi a sikerélmény megélését és hozzájárul ahhoz, hogy az autista kollégák részt vehessenek a társadalom életében. A veszprémi INTERSPAR munkatársai heti két alkalommal fogadják a fiatalokat, akik fejlesztő pedagógusaik mentorálásával különböző feladatokat látnak el az áruházban. A kezdeményezés közösségformáló ereje mellett lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatalokat közelebb hozza a munka világához.

A SPAR az idei esélyegyenlőségi pályázaton Befogadó Munkahely különdíjat kapott a Janka Tanyával megvalósított programja elismeréseként.

 

Kapcsolódó cikkeink