Enyhébb szabályok a GMO-takarmányokra

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 20. 11:18

Megváltoztatná a genetikailag módosított szervezeteket (GMO) nem tartalmazó élelmiszerek jelölésére vonatkozó szabályozást a Földművelésügyi Minisztérium – írja a vg.hu.

kukorica
A tervezet közigazgatási egyeztetés alatt áll. A leglényegesebb módosításnak az tűnik, hogy változik a GMO-mentes termelésben felhasználható takarmány meghatározása, amely a jövőben az EU – a hazainál megengedőbb – szabályozásához igazodik majd.

Most ahhoz, hogy GMO-mentesnek lehessen nevezni az adott végterméket, az előállításakor felhasznált takarmányban maximum 0,1 százalék lehet a GMO-tartalom, míg az uniós szabályozás 0,9 százalékot engedélyez. A módosítással ez utóbbi lenne érvényes a magyarországi termékre is.
A 0,1 százalék olyan alacsony érték, amely akár vizsgálati hibahatár is lehet – mondta a Világgazdaságnak Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója, a GMO-mentes Magyarországért Egyesület elnöke.

Miután Magyarország az alaptörvényben is deklarálta az agrártermelés GMO-mentességét, a termékét genetikai módosítástól mentesnek nevező jóhiszemű termelő, akinek takarmánya akár a mérés pontatlansága vagy akár véletlen szennyezés miatt nem felelne meg ennek az előírásnak, súlyos szankciókkal sújtható.

Az agrártárca szerint a módosítással a szabályozás jobban igazodik a környező országok jelölési szabályaihoz, és piacfejlesztő hatása lesz. Ezt a nézetet osztja a GMO-mentes Magyarországért Egyesület elnöke is. Jelenleg ugyanis a magyar termékeknek hátrányt jelenthet a szabályozás – mondta lapunknak Zászlós Tibor. Hiszen amíg egy-egy nyugat-európai országból érkező termék 0,9 százalékos GMO-tartalommal viselheti a mentes jelölést, addig a magyar termékek most ugyanezt 0,1 százalék mellett tehetik.

Márpedig a 0,9 százalékot alacsonyabb költséggel el lehet érni, a fogyasztók pedig a két GMO-mentes termék közül az olcsóbbat választják. Zászlós szerint az külön probléma, hogy a GMO-t tartalmazó termékeket a vonatkozó jogszabályok ellenére nem jelölik külön, pedig – tekintve, hogy az európai szójafelhasználás nagyobb része GMO-s import – szinte kizárt, hogy ne lennének ilyenek a polcokon. (vg.hu)

Kapcsolódó cikkeink