Először nyert díjat magyar lager sör a World Beer Idol cseh sörversenyen

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 01. 19. 11:18

Hazánkból idén egyedül a Szent András Sörfőzde tért haza díjakkal Európa egyik legrangosabb szakmai sörversenyéről, a Csehországban megrendezett nemzetközi World Beer Idolról. A három bronzdíjat a főzde imperial pilsnere, a Monarchista, a valódi gyümölcsből készült Málnás Búzája és a limitált kiadású ünnepi főzete, az Esthajnal ’17 nyerte. A Szent András Sörfőzde olyan versenytársak között érdemelte ki az elismerést, mint a cseh Svijany, a belga Huyghe Brewery vagy a német Schwarzbräu.


A csehországi megmérettetés zsűrije a világ minden pontjáról érkező neves sörkritikusokból, független sörfőzőmesterekből, újságírókból és szakmai oktatókból állt össze. Hazai vonatkozásban a legnagyobb sikert a Monarchista könyvelhette el, hiszen a Csehországban megrendezett verseny történetében először fordult elő, hogy magyar lager sör bronzérmet nyerjen. A Málnás Búza tavalyi közönségdíjas győzelme – az ország söre -, majd az ország sörtesztjén elért előkelő helyezése után most nemzetközi bronzdíjjal gyarapította a nemzetközi mezőnyben elért magyar sörsikereket, ahogyan az eddigi talán legizgalmasabb karácsonyi főzet, az Earl grey teás Esthajnal ’17 is.
A World Beer Idol nemzetközi sörversenyt harmadik alkalommal rendezték meg a csehországi Slany-ban. A megmérettetésre több mint 60 alstílusban, többek közt ale, lager, stout&porter, búzasör, sour beer, gyümölcsös, fűszeres, illetve füstölt sörök kategóriában nevezhettek a résztvevők a világ bármely részéről. Idén 17 ország közel 50 sörfőzdéje nevezett söreivel. Az idei díjazottak többek között francia, belga, német, norvég, spanyol, cseh, és dán sörfőzdék közül kerültek ki. A versenyen induló több mint kétszáz versenydarab között összesen 10 arany, 13 ezüst és 28 bronz díjat osztott ki a zsűri. Az egyedüli “gyémántot” azaz magát a World Beer Idol-t a Huyghe Brewery sörfőzde Delirium Tremens strong ale-je nyerte.

SZENT ANDRÁS SÖRFŐZDE
A 2018-ban negyedszázados jubileumát ünneplő Szent András Sörfőzde elismerésekben és fejlesztésekben gazdag 25 esztendőt tudhat a háta mögött. A Szent András sörfőzdében álmodták meg az ország első valódi gyümölcsből készült meggyes sörét, ami a Fekete elnevezésű tradicionális baksörrel egyetemben idáig a legtöbb díjat söpörte be. A Fekete nem csak díjakban de múltjában is éllovas termék, hiszen a főzde tradicionális baksöre az egyik legrégebben főzött Szent András sör; receptjét a sörfőzőmesterek a főzde alapítása óta fejlesztgetik. Díjakban sincs hiány: 2018 elejére a Szent András Sörfőzde sörei már több díjat zsebeltek be, mint ahány év áll a főzde mögött: közel 30 díjnál tartanak, legyen szó hazai vagy nemzetközi éremről, dizájndíjról, vagy az év sörfőzdéje titulusáról. A 2011-ben az év sörfőzdéjének választott békésszentandrási kisüzem nem titkolt célja, hogy a sörivást valódi gasztronómiai eseménnyé nemesítse. Ezt az állandó minőségi alapanyagokkal, a megszokott típusok receptjeinek tökéletesítésével és az új trendekkel való kísérletezéssel teszi meg. Mára a főzde portfóliójában mintegy 14 féle sörtípus megtalálható, melyet az év minden szakában főzött szezonális különlegességek egészítenek ki. Ezek a karácsonyi Esthajnal, a húsvéti Nyúlon Innen, Nyúlon Túl és a nyári Vári Nővérek sorozatok.

Kapcsolódó cikkeink