Elemzők: a külkereskedelem januári többlete felülmúlta a várakozásokat

Dátum: 2018. 03. 12. 11:30

A várakozásokat meghaladta a külkereskedelmi áruforgalom januári többlete, és az aktívum ebben az évben is elmarad ugyan az előző évitől, de a csökkenés kisebb lesz a tavalyinál, ezzel a GDP növekedésére gyakorolt fékező hatása is mérséklődik – közölték piaci elemzők az MTI-vel pénteken azt követően, hogy a KSH nyilvánosságra hozta a januári külkereskedelmi forgalomra vonatkozó első becslését.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint januárban a kivitel euróban számolt értéke 10,1 százalékkal, az importé 9,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi többlet 113 millió euróval 676 millió euróra nőtt.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének kommentárja szerint januárban a robosztus belső kereslet, az élénkülő fogyasztás és dinamikusan növekvő beruházások importnövelő hatását ellensúlyozhatta a dübörgő európai konjunktúra, valamint újabb exportkapacitások folyamatos üzembe helyezése. Az idén a külkereskedelmi többlet mintegy 200 millió euróval 7,88 milliárd euróra mérséklődhet a tavalyi 8,082 milliárd euróról, ami 1,643 milliárd euróval kevesebb lett az előző évinél.
Az első hónapban impozánsan bővülő külkereskedelmi többlet arra utal, hogy az erős belső kereslet mellett a külkereskedelmi egyensúly javulása is hozzájárul a GDP növekedéséhez, így a GDP növekedési üteme idén akár 4,5 százalékra is gyorsulhat – tette hozzá.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője kommentárjában kifejtette: a KSH által közzétett külkereskedelmi többlet januárban 676 millió eurót tett ki, ami alacsonyabb lett az Erste által várt 740 millió eurónál, de jelentősen meghaladta a Bloomberg felmérésében kialakult 501 millió eurós konszenzust.
A 2018-as kilátásokról közölte: az ország főbb exportpiacainak kedvező konjunkturális kilátásai támogatják az export bővülését, azonban ezzel párhuzamosan a fogyasztás és a beruházások élénkülése is folytatódik, amelyeknek importvonzata magas. Emiatt várakozásuk szerint a következő hónapokban az import növekedési üteme várhatóan ismét meghaladja majd az exportét, azaz ennek fordítottját, ami januárban volt, átmenetinek gondolják. (MTI)