Élelmiszer-ipari forgóeszközhitel-programot indít a kormány

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 13. 11:08

Élelmiszer-ipari forgóeszközhitel-programot hirdet meg az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 6 milliárd forintos keretösszeggel, 2014. június 30-áig történő hitelszerződés-kötési lehetőség biztosításával – az erről szóló kormányhatározat kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.

penz

A hitelprogramot az élelmiszeripari vállalkozások számára maximum 6 éves lejárattal, azon belül maximum 3 éves türelmi idővel, minimum 5 millió, maximum 500 millió forint hitelösszeggel hirdeti meg az MFB.

A hitelt a többi között húsfeldolgozással és -tartósítással, húskészítmény gyártásával, gyümölcs és zöldség feldolgozásával, gyümölcslé, tejtermék, malomipari termék, tésztafélék és fűszerpaprika gyártásával, illetve szőlőbor termelésével foglalkozó vállalkozások vehetik igénybe forgóeszközök finanszírozására, valamint élelmiszeripari célú forgóeszközhitel kiváltására.

Az egy vállalkozás által az MFB agrár forgóeszközhitel-program, valamint az élelmiszer-ipari forgóeszközhitel-program keretében felvett hitelek együttes összege nem haladhatja meg az 500 millió forintot.

A hitelintézetek által felszámítható kamatfelárat a vidékfejlesztési miniszter bevonásával határozzák meg.

A kormányhatározat értelmében a vidékfejlesztési miniszter a hitelprogram keretében hatályos hitelszerződéssel rendelkező vállalkozások esedékessé váló kamatfizetéséhez legfeljebb 50 százalékos mértékű, maximum évi 4 százalékpont kamattámogatást biztosít. Emellett intézkedik annak érdekében, hogy a vállalkozás a kamattámogatás figyelembe vétele nélkül számított teljes kamat hitelintézet számára történő megfizetését követően, a kamatfizetésről kapott igazolás alapján benyújtott kérelemmel kezdeményezze a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál a kamattámogatás kifizetését.

A határozat a közzétételét követő napon lép hatályba. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink