Egyre több magyar turista utazik Németországba

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 04. 26. 10:55

Egyre több magyar turista utazik Németországba, az elmúlt tíz évben 65,5 százalékkal nőtt a magyarok által eltöltött vendégéjszakák száma, ami már meghaladja az évi 707 ezret – közölte a Német Turisztikai Hivatal magyarországi igazgatója kedden Debrecenben.

Berlin

Czeiszing Miklós a turisztikai hivatal, a Lufthansa-csoport és a debreceni repülőtér közös rendezvényén elmondta: az összes magyar kiutazó 13 százaléka keresi fel Németországot, amely így a 14 százalékos Ausztria után a második legkedveltebb utazási célpont.
A magyarok 36 százaléka üzleti, 26 százaléka üdülési, 37 százaléka pedig egyéb céllal utazik Németországba – tette hozzá megjegyezve, hogy a legkedveltebb három város Berlin, München és Frankfurt, a leglátogatottabb három régió pedig Bajorország, Baden-Württemberg, illetve Észak-Rajna-Vesztfália.
Czeiszing Miklós elmondta azt is, hogy a magyarok 39 százaléka a látnivalók miatt keresi fel Németország különböző területeit, míg 37 százalék a természet, 34 százalék pedig az épített környezet miatt, de sokakat vonzanak a gasztronómiai fesztiválok, köztük a híres müncheni sörfesztivál.
Az idén az 500 éves reformáció megünnepléséhez kapcsolódik számos tematikus turisztikai útvonal és rendezvény, ami után Magyarországon is élénk az érdeklődés – mutatott rá a szakember.
Antal Gábor, a Lufthansa csoport magyarországi igazgatója emlékezetett rá, hogy egy évvel korábban, tavaly áprilisban indították el a Debrecen-München járatukat, amely heti három alkalommal közlekedik a két város között. A tavaly szeptemberben módosított menetrend alapján a Debrecenből utazók a világ 88 célállomására utazhatnak tovább Münchenből, míg 93 ország bejövő utasai juthatnak el a bajor nagyvárosból Debrecenbe – ismertette az igazgató.
Tamás László, a debreceni repülőtér járatfejlesztési igazgatója elmondta, Debrecenből a WizzAir és a Lufthansa menetrend szerinti járataival hat célállomásra lehet közvetlenül eljutni, a nyári turisztikai szezonban pedig további négy üdülőhelyre indítanak charter járatokat. Közölte, év végén átadják a debreceni repülőtér új indító terminálját, a szállított utasok száma pedig várhatóan eléri a 330 ezret. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink