Egyre népszerűbb a Széchenyi Pihenőkártya

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 16. 10:30

Egyre népszerűbb a Széchenyi Pihenőkártya a munkáltatók és a munkavállalók körében, a kártyák száma, a feltöltött és a felhasznált összeg is emelkedik – tudta meg az MTI a kártyakibocsátóktól.

szechenyi kartya

Az új OTP SZÉP-kártya birtokosainak száma 2017 első felében több mint duplájára emelkedett, míg tavaly június 30-ig 65 ezer új kártyabirtokost regisztráltak, addig az idei első hat hónapban mintegy 131 ezer új plasztiklapot rendeltek a munkáltatók dolgozóik számára. Az OTP SZÉP-kártyák birtokosainak száma meghaladta az 1,2 milliót. Idén június végéig 1100 új vállalat, vállalkozás tette elérhetővé dolgozói számára a legnépszerűbb elektronikus cafeteria juttatást, míg tavaly ugyanebben az időszakban 660. Az új csatlakozókkal együtt már több mint 19 400 munkáltatónál érhető el az OTP Csoport által kibocsátott kártya – közölte a bank.
Az MKB SZÉP-kártya kedveltsége is tovább nőtt, jelenleg az egyik leggyakrabban választott béren kívüli juttatási forma – tájékoztatta az MKB Bank az MTI-t. Az MKB SZÉP-kártya tulajdonosainak száma június végére elérte a 206 500-at, amely az elmúlt év ugyanezen időszakához viszonyítva 68 százalékos növekedést jelent. A munkáltató partnerek száma 2017 első félévében 7 százalékkal bővült az egy évvel korábbi időszakhoz képest, így jelenleg közel 5800 vállalat ad dolgozóinak MKB SZÉP-kártyát. A 450 000 forintos éves rekreációs keretösszegnek és az szja-csökkenésnek köszönhetően, ami által a juttatás adóvonzata alacsonyabb (34,22 százalék) lett, az MKB Bank további növekedésre számít.
A K&H Bank május végi adatokat közölt, amelyek hasonló tendenciákat mutatnak. A K&H SZÉP-kártyák birtokosainak száma idén az első 5 hónapban több mint 13 ezerrel nőtt, míg a tavalyi év hasonló időszakában több mint 9 ezer új kártyabirtokos volt. A hitelintézetnek május végén több mint 165 ezer K&H SZÉP-kártya birtokos ügyfele volt. Már több mint 3500 munkáltató választotta a K&H SZÉP-kártyát, idén több mint százzal bővült az aktív szerződéssel rendelkező munkáltatók köre – tájékoztatta a K&H az MTI-t.
A munkáltatói feltöltések összege is emelkedett. Az OTP-nél június végéig az egy évvel korábbi értékhez képest több mint 8 százalékkal, 47,8 milliárd forintra nőtt a három alszámlára érkező juttatások összege. A munkavállalók idén már megközelítőleg 38 milliárd forintnyi juttatást használtak fel, jellemzően étkezésre, nyári szállások lefoglalására és fesztiváljegyekre. A kártyabirtokosok az ország több mint 30 000 elfogadóhelyén használhatják fel a plasztikokon felhalmozott juttatásaikat, a wellness szállodáktól kezdve a tóparti büfékig – ismertette az OTP.
Az MKB SZÉP-kártya birtokosok 2017 első félévében 8,6 milliárd forint – az előző év hasonló időszakához képest 8 százalékkal több – munkáltatói hozzájárulást kaptak. Ebből 6,7 milliárd forint a közel 22 400 magyarországi MKB-s elfogadó helyen keresztül visszaáramlott a gazdaságba. Vendéglátásra 4,7 milliárd forintot, szálláshelyre 1,2 milliárd forintot, szabadidős tevékenységre 800 millió forintot használtak fel 2017 júniusáig a kártyabirtokosok. A SZÉP-kártyával igénybe vett szolgáltatások közül évek óta a vendéglátóhelyek látogatása és a meleg étkezés a legközkedveltebb. Nyáron, továbbá év közben, iskolaszünetekben vagy hosszú hétvégéken a vendéglátóhelyek mellett a szállásadók, valamint a gyógy- és strandfürdők bevétele növekszik a SZÉP-kártyás fizetések eredményeként az MKB tájékoztatása szerint.
A K&H-nál az idei év első 5 hónapjában több mint 4 milliárd forintot utaltak a munkáltatók a K&H SZÉP-kártyák birtokosai számára, 6 százalékkal többet, mint 2016 hasonló időszakában. A kártyabirtokosok május végéig több mint 3,5 milliárd forintot költöttek el. A korábbi évekhez hasonlóan a vendéglátás a legnépszerűbb SZÉP-kártyával kiegyenlített szolgáltatás – tudta meg a hitelintézettől az MTI.
Az OTP Bank közleményében megemlékezett arról, hogy hat évvel ezelőtt, 2011 júliusában adták át az első OTP SZÉP-kártyát. A munkáltatók az elmúlt hat évben több mint 358 milliárd forintot töltöttek fel a kártyákra, az immáron több mint 1,2 millió kártyabirtokos pedig az elmúlt hat évben 315 milliárd forintot költött a belföldi szállás- és vendéglátóhelyeken. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink