Egyharmadával nő a nagy melegben az ásványvíz, a gyümölcslé és az üdítőital fogyasztása

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 26. 11:50

A nagy meleg mindig kedvezően hat az alkoholmentes italok keresletére, ekkor a fogyasztás egyharmadával is megemelkedik – közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára hétfőn az MTI megkeresésére.

asvanyviz

Bikfalvi Istvánné elmondta: 2016-ban az ásványvíz fogyasztása Magyarországon 121 liter volt átlagosan, a különböző gyümölcslé tartalmú gyümölcslevek fogyasztása 26 liter, az üdítőital, az ízesített víz és szénsavas üdítőital fogyasztása pedig 66 liter.
Hozzátette, az alkoholmentes italok fogyasztása több mint 4 százalékkal nőtt 2016-ban 2015-höz képest. Ezen belül az ásványvíz fogyasztása 5 százalékkal csökkent, amelynek oka a 2016-os viszonylag hűvös nyár volt. Igaz, Magyarország még így is Európa 5 legnagyobb ásványvízfogyasztó országa közé tartozik.
A különböző gyümölcslé tartalmú gyümölcslevek fogyasztása mintegy 6 százalékkal növekedett, míg az üdítőitaloké több mint 4 százalékkal emelkedett.
A szövetség titkára kiemelte: bár az alkoholmentes italok fogyasztása az elmúlt három évben elkezdett növekedni évi 4-5 százalékkal, ennek ellenére sem érte el a tíz évvel ezelőtti, mintegy 30 százalékkal magasabb fogyasztási szintet. A növekedés részint a javuló gazdasági körülményeknek, részint pedig a fogyasztás korábbi szintre való visszarendeződésének tudható be – mondta.
Közölte, az ásványvizek néhány százalékos fogyasztási ingadozása természetes jelenség, ugyanakkor a titkár reményét fejezte ki, hogy a növekedési tendencia az idén is megmarad az alkoholmentes italok fogyasztásában.
Megjegyezte: a javaslatok szerint naponta 2,0-2,5 liter folyadékot kell inni. Jó tudni – jegyezte meg -, ha felváltva fogyaszt valaki vizet, gyümölcslevet és üdítőitalt, sokkal többet tud inni. A gyümölcslevek, üdítőitalok fogyasztásával, amelyek 90-95 százaléka víz, egyéb hasznos anyagok, például vitaminok, rostok jutnak az emberi szervezetbe – mutatott rá Bikfalvi Istvánné. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink