Egyetemi tandíjtámogatást nyertek a diákok a SIÓ-ECKES Kft. középiskolás történelmi vetélkedőjén

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 06. 12. 00:00

Múlt héten zajlott le a SIÓ-ECKES Kft. által szervezett „Ki tud többet az elmúlt 30 évről?” című középiskolás vetélkedő döntője. A versenyre 247 csapat nevezett, öten kerültek a döntőbe.

 A SIÓ márka harminc éves jubileuma alkalmából szervezett
verseny tétje igen jelenetős volt, ugyanis az első három helyen végzett csapat
tagjainak, a helyezések sorrendjében, öt, kettő illetve egy éven keresztül a
SIÓ-ECKES fizeti egyetemi vagy főiskolai tandíját. A végső megmérettetésből a
budapesti Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Közgizdászok csapata került ki győztesen, a második helyen a Budai Ciszterci
Szent Imre Gimnázium NSZG csapata végzett, a harmadik a Kunszentmiklósi
Református Kollégium Buborék csapata lett. A negyedik helyen a mezőberényi
Petőfi Sándor Gimnázium Kerekasztal Kör csapata végzett, az ötödik helyen pedig
a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti és Ruhaipari Szakképző Iskola és
Kollégium Zichy csapata zárta a versenyt.

„Rendkívül jól érzés volt látni, hogy milyen tehetséges és
jól felkészült diákok jutottak a döntőbe, akik tanúbizonyságot tettek arról,
hogy milyen jól ismerik a közelmúlt eseményeit. A célunk éppen ez volt: rámutatni,
hogy mennyi minden történt a világban 1977, a SIÓ márka születése óta" – mondta
el Fazekas Endre, a SIÓ-ECKES Kft. ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó cikkeink