Egy év alatt több mint negyedével nőtt a tej zsírértéke

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 06. 22. 11:35

Ágazati elemzők már hónapok óta figyelmeztettek erre a trendre, de ekkora változásra talán ők sem számítottak. A tej zsírértéke 27 százalékkal nőtt, míg fehérjeértéke 28 százalékkal csökkent májusban az egy évvel ezelőttihez viszonyítva – idézi az AKI tejpiaci jelentését az agrarszektor.hu.

A nyerstej azonnali (spot) piaci ára Olaszországban március eleje óta 41 százalékkal 39,5 eurócent/kg-a nőtt. Hollandiában tavaly év végéhez képest már megduplázta az árát a 4,4 százalék zsírtartalmú nyerstej, most a 38 eurócentet közelíti egy kilogrammja.

Az alapanyagérték tükrözi a nyerstej összetevőinek árát. Az alábbi ábra jól érzékelteti, hogy a szokásos ciklikus árhullámzáson belül a tejzsír felértékelődése hajtja fel az alapanyag árát. A kempteni árutőzsde vaj- és soványtejpor-jegyzései alapján a zsírérték 27 százalékkal nőtt, míg a fehérjeérték 28 százalékkal csökkent májusban az egy évvel ezelőttihez viszonyítva. A trendről egy bő hónappal ezelőtt itt írt az agrárszektor.hu. A rendelkezésre álló tejmennyiségből a legnagyobb gyártók egyre inkább vajat készítenek, az igények növekedésével mégsem képesek tartani a tempót, ami magasan tartja az árakat.

Egyre értékesebb a tejzsír

Az Európai Bizottság adatai szerint Kína vaj- és vajolajimportja 30 százalékkal, a sovány tejporé 11 százalékkal, a teljes tejporé 10 százalékkal nőtt, míg a sajté 5 százalékkal csökkent 2018 első négyhónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az ázsiai ország vajéhsége azonban csak közvetett módon gyakorolt hatást az európai árakra, beszerzéseit elsősorban Új-Zélandról intézte. Az EU harmadik országokba irányuló vaj- és sajtkivitele ugyanis nem változott az előző évhez képest. Viszont az, hogy a világpiacon megcsappant az elérhető vaj, hatással volt az itteni árakra is.

Tej, sajt, vaj – nagy exportőrök a világban

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 91,49 forint/kilogramm volt 2018 májusában, megegyezett az előző év azonos hónapjának átlagárával. A gazdák elégedettek lehetnek vele, noha eközben a feldolgozott termékek ára nagyot ugrott: a hazai előállítású adagolt vaj feldolgozói ára 22 százalékkal, a tejfölé 10 százalékkal nőtt. A nyerstej kiviteli ára még mindig nyomott volt májusban: 85,77 forint kilogrammonként, 6 százalékkal múlta alul a tavaly ilyenkorit. A dobozos tej kivitele az uniós csatlakozás óta mégis először haladta meg a behozatalt (+7 százalék). Kiviteli mérlegünk a tej- és tejtermékek terén sajnos így is masszívan negatív: a behozatal értéke 17 százalékkal volt magasabb a kivitel árbevételnél, sokat romlott egy év alatt. (agrarszektor.hu)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink