Magazin: Dupláznak ízekben a szörpök

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 06. 12. 07:21

A szörpök hagyományosan kedvelt italok a magyarok körében. Továbbra is megdönthetetlenül uralja ezt a szegmenst a két alapíz, a málna és a narancs, de a fogyasztók egyre nyitottabbak arra, hogy új ízeket, ízkombinációkat is kipróbáljanak, amin felbuzdulva a gyártók bátran kísérleteznek újabb és újabb ízpárosítások megálmodásával és megvalósításával.

Az Ital Magyarország Kft.-nél azt tapasztalják, hogy a piacot évről évre színesítik az újonnan megjelenő üdítők, gyümölcslevek és alkoholmentes italok, amelyek kihívást jelentenek a szörppiac szereplői számára.

Hajnal László
üzletágvezető – Ági szörp
Ital Magyarország

– Természetesen az időszakosan megjelenő friss gyümölcsök is hatással vannak a forgalomra, azonban az Ági részéről tisztán látható a folyamatos növekedés, amelyet 2018 első negyedéve is alátámaszt, ezért új fejlesztéseinkkel kapcsolatban is bizakodóak vagyunk – mondja Hajnal László, Ági szörp üzletágvezető.

Az Ági szörpök tekintetében továbbra is meghatározó a málna és a narancs, mint két fő alapíz, azonban a trendekkel, illetve a fogyasztói igényekkel összhangban a vállalatnál egyre inkább a frissítő és a kombinált ízek irányába haladnak.

– Az utóbbi évek slágere, egyértelműen a lime-menta ízesítésű szörpünk, és jelenleg is több dupla íz bevezetése zajlik a piacon – teszi hozzá Hajnal László, akitől azt is megtudjuk, hogy ezen termékkör esetében a hipermarketekben kifejezetten jellemző a saját márkás termék jelenléte, ennek ellenére ebben a szegmensben a gyártói márka erősebbnek bizonyul, míg a kisebb hazai láncok erősebb forgalmat bonyolítanak saját márkás termékeikből. Az Ági szörp eladásait tekintve el lehet mondani, hogy minden csatornában növekedés tapasztalható.

A Piroska és számos egyéb szörpöket gyártó és forgalmazó Szikrai Borászati Kft. szörpértékesítése összességében megközelítőleg 10%-kal nőtt az elmúlt esztendőben. Ezen belül a Piroska – mint vezető brand – nőtt a legnagyobb mértékben.

Torbán László
kereskedelmi vezető
Szikrai Borászat

– Fokozott érdeklődés mutatkozik a csökkentett energia-, illetve szénhidrát-tartalmú termékek iránt. Ebben a szegmensben látjuk a legnagyobb lehetőségeket, és a 2018. évi termékfejlesztéseink is főként ezt a területet célozzák. Szörpben az előző évinél jelentősen nagyobb növekedéssel terveztük ezt az esztendőt, és eddig minden hónapban többet értékesítettünk a tervezettnél – avat be Torbán László, kereskedelmi vezető. Hozzáteszi:

– Az egészséges táplálkozás továbbra is középpontban van. Lényeges a magas rosttartalom, az egyre kevesebb cukor. Népszerűek az egészségbarát növényi kivonatokat tartalmazó termékek. A brand, illetve saját márkás termékek versenyében a brand bizonyult győztesnek 2017-ben, és idén ugyancsak erre számítunk. Forgalomban az elmúlt időszakban a diszkontláncok erősödtek a legnagyobb mértékben.

A Pölöskei márka dinamikus fejlődésben van a szörpök piacán, a korábbi évekhez hasonlóan mind darabszámban, mind értékben két számjegyű növekedést értek el.

A Pölöskei Italgyártó Kft. kereskedelmi igazgatója is azon a véleményen van, hogy a brandek növekedése törvényszerűen a private labelek visszaesését hozta, a private labelek nem tudják felvenni a versenyt a brandgyártókkal. Ezt a jó tendenciát szeretnék a továbbiakban is fenntartani.

Takács Károly
kereskedelmi igazgató
Pölöskei Italgyártó

– Az eladási csatornák nem változtak, csak javultak az együttműködések különböző szintjei. A retailerek látják, hogy velünk jól lehet együttműködni, ennek élvezzük most a pozitív hatását. Természetesen azon dolgozunk, hogy ez a jövőben is fennmaradjon, javuljon – jelzi Takács Károly.

A Gramex drinks marketingigazgatója arról ad számot, hogy a szörppiac eddigi dinamikus fejlődése az utóbbi időszakban enyhén megtorpant. 2017 és 2018 eddigi adatai szerint az olcsó szirup kategóriája inkább stagnáló tendenciát mutat. A magasabb gyümölcstartalmú szörpöknél jelentkezik inkább lassú, de biztos emelkedés a forgalomban. Az alapízek, úgymint a málna és a narancs tartják magukat, de amivel igazán emelni lehet az eladásokat, az az innováció. A vevők továbbra is nagyon nyitottak az újdonságokra.

Birven Eszter
marketingigazgató
GRAMEX DRINKS

– A Sconto Prémium termékcsalád legkedveltebb ízei meglepő módon nem a klasszikus málna és narancs, valószínűleg azért, mert ezekben az ízekben erős a piaci verseny, hanem a kiwi-lime. Mivel egyéb termékcsalád tekintetében azt tapasztaltuk, hogy a piac imádja a kaktuszfüge ízét, ezért nemcsak a Sconto Prémium 1/1 termékcsaládban, hanem a Sconto 2 literes szirup esetében is elindítottuk ezt az ízt. A Sconto szirup 2 literes termékek esetében a tavaly bevezetett új ízek nagyon jól szerepelnek. Ezen innovációknak köszönhető, hogy meg tudtuk őrizni piaci súlyunkat ebben a termékkategóriában – tájékoztat Birven Eszter.

 

 

Fókuszban a család és a gyerekek

Az Ital Magyarország Kft. kínálata idén eddig négy új ízzel gazdagodott, hagyományos kategóriában a meggy-szilva és a mangó-lótuszvirág egzotikus kombinációjával, valamint egy innovatív termékkategóriát is bevezettek, amely teljes mértékben hozzáadott cukor nélkül készül, ebből pedig a mangó-citrus és a málna-citromfű ízek lesznek hamarosan a nagyközönség számára is elérhetőek.

– A tudatos fogyasztókon kívül tervezünk egy teljesen új célcsoportot is megszólítani egy prémium kategóriás termékcsaláddal, ez azonban még fejlesztési fázisban van – tudjuk meg Hajnal Lászlótól.

A vállalat továbbra is a családokra és a gyerekekre kíván fókuszálni, ezért is indították el három hónapos TV-kampányukat, amely márciustól májusig több, gyerekeknek szóló csatornán is futott egyszerre.

– A család fontossága mellett letéve voksunkat egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk CSR-aktivitásokra, valamint új ízeinket népszerűsítve idén nyáron is számos strandon szervezünk szörpkóstolókat. Több fogyasztói aktivitást tervezünk a Magyar Termék szervezetével közösen, illetve önálló vásárláshoz kötött aktivitás formájában. Ezeket támogatva természetesen aktív online, közösségi média és PR-kommunikációt folytatunk – avat be az Ági szörp üzletágvezetője.

A bolti jelenlét a legfontosabb

A Szikrai Borászati Kft. termékfejlesztései során továbbra is a tudatos táplálkozás, az egészséges életmód, valamint az aktív életvitel az elsődleges szempont.

– Idén is ott leszünk minden számunkra fontos rendezvényen, és természetesen lesz nyereményjáték is. A részleteiről nem akarok többet mondani, legyen meglepetés… Legfontosabb feladatunknak a bolti jelenlétünk növelését tekintjük, és ezt segítjük leginkább a marketingeszközeinkkel is – mondja Torbán László kereskedelmi vezető.

Tervezés alatt a 2019-es szezon újítása

A Pölöskei Italgyártó Kft. az idei évben több retailer hálózattal dolgozik együtt úgynevezett szörp+víz promóció keretében, amelynek lényege, hogy minden Pölöskei 1 literes szörpöt vásárló fogyasztó 1 db 1,5 literes Visegrádi ásványvizet kap ajándékba.

– Már gőzerővel dolgozunk a 2019-es szezonon, amikor is egy új termékcsaládot fogunk piacra dobni. Azokkal a kereskedelmi partnerekkel, akikkel meg tudtuk kötni éves megállapodásunkat, közös megjelenéseket, hirdetéseket jelentetünk meg, jellemzően offline, print médiában – jelzi Takács Károly, kereskedelmi igazgató.

Az idei új íz a kaktuszfüge

A Gramex drinks új, kaktuszfügeízű szörpjével jelent meg az idei szezonban a piacon, amely az eddigi tapasztalatok szerint hozza az elvárt forgalmakat.

– Mivel jelenleg 9-féle ízű szörpünk van 2 literes kategóriában, ezért újabb ízvariációt nem tervezünk, illetve úgy ítéljük meg, hogy a Sconto Prémium szörp 1/1 25%-os gyümölcstartalom kategóriában is elegendő a meglévő 4 íz. Ezeknek az ízeknek kell ebben az évben produkálni. Folyamatos újságos akciókkal igyekszünk segíteni a termékek forgalmának növelését – avat be Birven Eszter.

A tavalyi év PLMA-szereplésének sikerén felbuzdulva a vállalat idén is megjelenik a vásáron.

– Mivel a Gramex 2000 Kft. forgalmának jelentős részét saját márkás termékek, illetve bérgyártás adja, ezért emiatt igen célszerű ezen a rendezvényen ott lennünk. Rengeteg információra, kapcsolatra és üzleti lehetőségre tettünk szert. Remélem, hogy ez idén sem lesz másképp – hangsúlyozza a marketingigazgató.

A vállalat szakemberei 2018-ban is elsősorban a leaflet hirdetésekben, kihelyezésekben, kóstoltatásokban hisznek, ennek mentén építették fel marketingtervüket is.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink