Csökkenő tejárakra számíthatunk idén

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 04. 19. 11:22

Árcsökkenésre kell számítani az uniós tejpiacon idén a Takarék Csoport agrárigazgatóságának elemzése szerint – olvasható az agrarszektor.hu-n. A világpiacon a fogyasztás és a feldolgozás növekvő pályán van, de a versenyképesség javításáért jócskán van még tennivaló Magyarországon és az Európai Unióban is.

A tejkvóta rendszer az uniós tejpiac szabályozásának legfontosabb eleme volt kivezetéséig, mivel tulajdonképpen ez szabta meg az előállított tej egyénileg, illetve országosan értékesíthető mennyiségét. A tejkvóta rendszert 1984-ben vezették be az akkori tagországok körében a felhalmozódott készletek és finanszírozási problémák kezelésére. Magyarországon már a csatlakozás előtt, 1996-ban bevezették a rendszert, amely az uniós csatlakozásig a Tej Terméktanács felügyelete alatt működött, majd az uniós belépés után a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal feladatkörébe került, és 2015. április 1-ei megszűnéséig ott is maradt.

Az elmúlt évek jellemző tendenciáiból és adataiból egyértelműen az látszik, hogy a versenyképesség és korszerűsítés terén vannak még teendőink, amennyiben Magyarország „igényt tart” tejtermelő ágazatára. Ma már nem elég csak és kizárólag a termelésben gondolkozni, termékpályában kell, mert terméket és nem alapanyagot szeretnénk értékesíteni. Azért sem árt ezen elgondolkozni, mivel a nyugat európai, nagyobb csapadékösszeggel rendelkező országokban a tejtermelő gazdaságokban is terjed az extenzív tartás, úgy költséghatékonysági, mind fenntarthatósági okokból. Mindez az önköltségi árakat még inkább lefelé szorítja, a tejtermelés centruma pedig nyugatabbra az atlanti partok jól legeltethető, kevésbé hideg területeire helyeződik át.

Egy liter tej előállításának önköltsége nálunk 95 forint (mintegy 30 eurocent) körül mozog. Azt is észre kell venni, hogy a világpiacon komoly ütemben erősödik a kereslet a tejzsír iránt, de a hazai termelők által megtermelt és felvásárlásra ajánlott tejek beltartalmi értékei legtöbbször elmaradnak az unió fejlett országaiban tapasztalhatótól. Ugyanakkor a világpiacon folyamatosan növekvő tejigény mellett nem is fordítunk akkora figyelmet erre, habár a beruházások szempontjából is most lenne itt az ideje, hogy termelésünket és feldolgozásunkat a világpiaci igények szolgálatába is állítsuk.

Folyadéktej fogyasztásunk egyre csökken, viszont a feldolgozott tejtermékek piacán dinamikus növekedésnek lehetünk szemtanúi. Ezen belül is a növekedés motorja a Távol-Kelet, leginkább Kína és India élénkülő fogyasztása.

Az elmúlt időszak piaci tendenciái alapján körvonalazható, hogy az erős keresleti orientáció a piacon kezd enyhülni, a termelés pedig lassan behozza lemaradását és felzárkózik a kereslet mellé. Az utóbbi hónapokban az uniós felvásárlási dinamika is enyhülést mutat növekedésben, de köszönhetően a növekvő globális fogyasztásnak, a kereslet is megmarad. Ugyanakkor a fent említett extenzifikációs folyamatok miatt az északi, illetve az atlanti parti termelés komoly növekedés előtt állhat, legfőképpen Franciaország és Németország növekvő termelésének köszönhetően. Ez pedig annyit jelent, hogy a magyar termelésnek is meg kell próbálni felzárkózni eredményességben az északi és az atlanti parti tagállamok szintjére, hogy legyen esélye fennmaradni.

 

 

 

 

Hazai szempontból sem elhanyagolható szempont a versenyképesség javítása, de ahogy más ágazatokban is látható, egy termékpálya működőképességének elengedhetetlen része a feldolgozás is. E területen látható némi előremutató változás, mivel 2017-ben a hazai sajt exportja csaknem 15 százalékkal, a savanyított tejtermékeké pedig csaknem másfélszeresével emelkedett. A pozitív változásokat GMO mentességünk is támogathatja, amelyben komoly szerep hárulhat a közösségi marketingre, ezzel is hatva a fiatalok és a felhasználók fogyasztói szokásaira. Ugyanakkor fel kell arra is készülni, hogy egyre többen mutatnak allergiás tüneteket táplálékaink valamely összetevőjére és kerülni fogják a tejtermékek fogyasztását.

A közösségi marketingnek az igazgatóság véleménye szerint nemcsak a tejfogyasztásban, hanem az emberek mindennapi életében is nagy szerepe van, elérhetővé téve mindenki számára a helyi termékeket, azok jellemzőit és az előállításukkal kapcsolatos sajátosságokat. Ezért ösztönözni kell a mezőgazdasági termékek mind nagyobb arányú megjelenéseit a közösségi felületeken.

Az uniós és a hazai tejágazat előtt komoly kihívások állnak a versenyképességet és a termelékenységet illetően. Amennyiben ezekre a kihívásokra sikerül megfelelő választ találni, remélhetőleg kiveheti a részét az Európai Unió a világ csaknem 2 százalékos tejfogyasztás növekedéséből. Ugyanakkor az EU saját nyerstej fogyasztása már évek óta csökkenőben van, amelyen a magasabb feldolgozottságú termékek enyhe fogyasztásnövekedése segíthet. Emellett a jövőben fontos lesz a távol-keleti piacok igényeinek kielégítése is, ezen a téren Új-Zéland és Ausztrália tejtermelésével és tejiparával kell versenybe szállni. (agrarszektor.hu, Hollósi Dávid, Takarék Agrár Igazgatóság)

Kapcsolódó cikkeink